DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Új névadó szponzor az Aston Martinnál

Jelentős támogatóval erősített Lawrence Stroll csapata: a Formula-1 egyik együttműködő partnerét sikerült megnyernie az Aston Martinnak, méghozzá évekre.

Megváltozik az Aston Martin F1-es csapatának neve: az új szezontól már Aston Martin Aramco Cognizant Formula One™ Team névre hallgat az istálló - közölte csütörtök délután Lawrence Stroll csapata. A két fél hosszabb távra kötött egymással stratégiai megállapodást, amely a hatékony belsőégésű motor, a fenntartható üzemanyagok és kenőanyagok fejlesztéséről szól - az utcai és a versenyautók terén egyarán, ráadásul az F1 fenntartható üzemanyagot szorgalmazó céljainak is megfelel ez az elképzelés.

00121043_810



A közlemény szerint a közös kutató és fejlesztő munka mellett szponzori és marketingszerződést is tartalmaz ez a megállapodás a két cég között. Ennek értelmében változik a csapatnév is, az Aramco pedig az F1 hivatalos szponzori szerepe mellett az egyik csapatnál is kiemelt státuszhoz jutott.

"Azért vagyunk az F1-ben, hogy nyerjünk, ezért örömmel üdvözlök egy olyan hihetetlen partnert, mint az Aramco" - mondta Lawrence Stroll, aki azt is kifejtette, hogy az Aramco elképesztő technológiai és szellemi erőforrásai a reményei szerint hozzá fogják segíteni a csapatát ahhoz, hogy világbajnoki címeket nyerjen. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: