DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

A pilóták megszenvedik a jetlaget

Hajnali ébredés, nap közbeni fáradtság - megterhelő a versenyzők számára a sűrű naptár, főleg ha időzónák között kell repkedni egyik hétről a másikra. Csak Kimi Raikkönent nem zavarta.

Ugyan szinte minden pilóta beszélt már arról, hogy a rendkívül összezsúfolt versenynaptárat iszonyatosan nehezen lehet teljesíteni és főleg a szerelők, egyéb csapattagok dolgoznak rendkívül sokat emiatt, de maguk a versenyzők is nehezen bírják ezt a terhelést. A 2021-es szezonban 22 futamot, köztük két "triple headert" kellett megoldani, amelyeket néha még a jetlag is súlyosbított.

"Az utolsó triple header nem volt túl jó (Mexikó, Brazília, Katar), mondjuk úgy, hogy szenvedtem egy kicsit az alvással és regenerálódással" - mondta erről Pierre Gasly a RacingNews365-nek és egyetértett vele Lance Stroll is: "Nagyon jót aludtam hétfő este Brazília után, mert előtte napokig nem nagyon tudtam. Volt egy tök jó estém, aztán éjjel egykor nem tudtam már aludni, mert megszólalt a belső ébresztőórám. Ez pedig kitartott hajnali ötig" - magyarázta az Aston Martin versenyzője.

caa



"Én alapvetően teljesen jól alszom, de itt (a triple header alatt) furcsa volt az egész. Este nem volt gondom az elalvással, fél tizenegy, tizenegy körül már aludtam, de aztán hajnali négykor felébredtem és nem bírtam visszaaludni. A legrosszabb ilyenkor kicsit megnézni a telefont. Utána nem lehet már aludni. Emiatt pedig fáradt voltam nap közben" - mondta ugyanerről Charles Leclerc, de Nyikita Mazepin is hasonlóról számolt be.

"Én sosem voltam még korábban Amerikában, szóval nagyon jó volt ott lenni, de a jetlag miatt érzem, hogy a testem megviselt. Viszont mindenkin ugyanezt látom, korán felébredünk, aztán valahogy megpróbáljuk kihúzni reggelig és reménykedünk, hogy korán lesz este..." - mondta akkor az orosz.

Egyetlen ember volt, aki nem panaszkodott erre és amikor rákérdeztek, akkor sem nevezte ezt negatívumnak: Kimi Raikkönen. "Amikor én kezdtem, akkor 14-15 futamunk volt egy évben, de közöttük mindig tesztelni kellett. Szerintem az rosszabb volt, mint több versenyt megcsinálni teszt nélkül. 2021-ben minden futam után otthon tudtam lenni. Nekem sosem volt gondom a jetlaggel" - árulta el a Jégember. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: