DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Rossz irányba halad az F1 a nagyobb autókkal

A Mercedesnél versenyző hétszeres világbajnok úgy gondolja, az F1 rossz irányba halad, mivel az autók súlyának növelése egyben azt is jelenti, hogy több energiát kell elhasználniuk.

Lewis Hamilton jobban szerette vezetni azokat az autókat, melyek karrierje kezdetén még jóval kisebbek és könnyebbek voltak. Szerinte minden egyes döntés, mellyel nagyobb és lassabb gépeket írnak elő, egy hátralépés a száguldó cirkusz számára.

Ami pedig ennél is aggasztóbb a brit számára, hogy az autók súlyának növelésével emelkedik az elhasznált üzemanyag mennyisége is. A 2022-es autók minimumtömege 790 kg lesz, ami már majdnem 100 kilóval több, mint a hibrid éra kezdetén, 2014-ben.



Egy teletankolt autó esetében a rajtnál ez a szám már 900-ra rúg majd, ami Hamilton szerint csak növeli az F1 lábnyomát, akik épp a karbonsemlegesség felé vezető útra akarnak térni: „Nem értem, miért leszünk nehezebbek, különösképp, amikor arról beszélünk állandóan, hogy a sport a fenntarthatóságot tartja szem előtt.”

„Azzal, hogy egyre csak nehezebbé és nehezebbé és nehezebbé válnak az autók, még több energiát kell elhasználnunk, így szerintem nem ez a legátgondoltabb irány, sőt ez nem a jó irány” – idézi Hamiltont a Motorsport Week.

„A könnyebb autók sokkal fürgébbek voltak és nyilván kisebbek is, ezáltal könnyebben lehetett velük versenyezni és manőverezni. Egyre szélesebbek lesznek a mai pályákhoz, de például Monacóban eddig is nagyjából lehetetlen volt előzni, ma pedig már egyszerűen túlméretesek oda az autók.”

„Összességében, ahogy mondtam, a nagyobb méret azzal jár, hogy több energiát használunk el: nagyobb fékek, több fékpor és több üzemanyag, hogy eljussunk a célig és még sorolhatnám. Nem teljesen értem az elképzelést.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: