Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. január 24. hétfő
F1

Közös hétvégét tervez a Formula-1 és a Formula-E

Bár sokan riválisokként látják őket, a két nagy formulaautós sorozat szeretne együttműködni a jövőben, elvégre alapvetően ugyanazt az üzenetet közvetítik. Stefano Domenicali és Alejandro Agag azonban egyelőre falakba ütközik.

Amikor a kizárólag elektromos hajtással működő Formula-E 2014-ben létrejött, nehéz volt másként tekinteni a sorozatra, mint a benzines Formula-1 alternatívája. Az FE azonban azóta is gyakran hangoztatja, nem célja a trónfosztás, hiszen a két széria párhuzamosan is együtt tud élni. Az elektromos hajtás elfogadottsága a közvélemény számára egyébként sem kellően nagy, valamint még az autók sem elég gyorsak ahhoz, hogy az FE valóban a vezető versenysorozat képébe pozicionálja magát. 

femexico



Bár sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a két széria egy időben, ugyanazon a helyszínen bonyolítsa le a maga versenyhétvégéjét, a The Race információi szerint az F1 vezetője, Stefano Domenicali, valamint az FE alapítója, Alejandro Agag a közelmúltban ennek kapcsán folytattak egyeztetéseket. A lap szerint reális lehetőségként merült fel, hogy már 2022-ben vagy 2023-ban közös versenyhétvégét tartson a két élsorozat. Bár az FE 2038-ig exkluzívan rendelkezik az elektromos formulaautós széria indításának jogával, az F1-ről pedig egyébként is nehéz elképzelni, hogy egy napon teljesen lemondana az üzemanyaghatásról, ám az egyre hangsúlyosabb hibrid technológia használatával ők is a zöldebb, környezettudatosabb élet és közlekedés mellett kardoskodnak – ez pedig közös platform a két széria számára. 

„Sok szó esik mostanság a Formula-1 és a Formula-E közötti valamiféle együttműködésről” – idézi Agagot a The Race. Nekem tetszik az ötlet, szeretném megvalósítani, de a részvényesek egyelőre nem hajlanak rá. Eddig minden kísérletemmel falakba ütközök, de még sikerülhet.”

Már potenciális helyszínjelöltek is szóba kerültek a közös versenyhétvégére, utcai jellegű pályák, hiszen a Formula-E ezeket preferálja. Felmerült a mexikóvárosi pálya, ahol eltérő vonalvezetésen mindkét széria versenyzett már, de Szingapúr és Vietnám is bekerült a pakliba – akár úgy, hogy a közvetlen összehasonlíthatóság elkerülése érdekében nem lenne azonos a nyomvonal a két széria számára.

f1mexiko

A hírek szerint az FE részvényeseinek egyik fő aggálya, hogy nem szeretnék, ha sorozatukra betétfutamként, másodrangú eseményként tekintsen a nyilvánosság. Egyúttal problémát jelentene, hogy eltérő szponzorokkal működik együtt a két széria, így a pálya mentén elhelyezett logók cseréjét is meg kellene oldani – még ha a virtuális kivetítés ebben segíthet is. Ahhoz pedig még csapatvezetők szerint sem elég kiforrott az FE technológiája, hogy közös pályára merészkedjenek a „nagy testvérrel”.

A korábbi F1-es futamgyőztes Mark Webber jelen volt a Formula-E hétvégi valenciai fordulóján a Porsche képviseletében, ahol izgatottan beszélt a két széria együttműködésének kapcsán. Az ausztrál szerint ez nem is kellene, hogy vita tárgyát képezze.

„Igen, elkerülhetetlenek lennének az összehasonlítások, amikor a két autó ugyanazon a pályán köröz, de szerintem sokakat meglepne, mennyire gyors is a Formula-E” – mondta Webber. „Jelenleg a Formula-E-ben a legszorosabb a versenyzés, ellenben a Formula-1-gyel, ahol nem olyan könnyű követni egymást, így a néző számára más élményt jelentene a kettő. Szerintem minél előbb megállapodnak erről, annál jobban jár minden érdekelt. Nem gondolom, hogy el kellene bújniuk ez a kihívás elől.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: