DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas célkeresztje Hamiltonon pihen

A finn pilóta egyetlen célja vasárnapra a világbajnok csapattársa legyőzése. Úgy érzi, erre minden esélye megvan, miközben Hamilton egyelőre nem tudja, hogyan kaphatott ki.

Bár az Eifel Nagydíj időmérő edzése is a Mercedes fölényével zárult, az idén megszokott viszonyokkal ellentétben most sokáig háromszereplős volt az első rajtkockáért zajló küzdelem. A Q3-ig Max Verstappennek állt a zászló, ám a legfontosabb pillanatban Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is jobb kört produkált a hollandtól. A finn elégedetten nyilatkozott idei harmadik rajtelsőségéről.

Ej-StYGWkAAxZxi



„Nagyon jó érzés az utolsó lehetőséggel megszerezni. Tökéletes volt a köröm, pont erre volt szükségem. A rövid edzés és a körülmények miatt nehéz volt felmelegíteni a gumikat, ez volt a mai nap legnagyobb feladata” – magyarázta a finn, aki határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, érez-e esélyt Hamilton legyőzésére. „Ez az egyetlen célom holnapra” – tette hozzá Bottas.

A második helyre visszacsúszott Hamilton egyelőre nem tudja, csapattársa hol találhatott három tizedmásodpercet az utolsó körén. „Ha megnézzük az adatokat, biztosan találunk költséges hibákat, hiszen két tizeddel előttem végzett” – vette át a szót Hamilton, és terelte azt rögtön Bottasra. „Nagyszerű munkát végzett, gratulálok neki.” 

Hogy mi lesz a futam legnagyobb kihívása, azt a hatszoros világbajnok nem tudta megmondani. Úgy sejtette, ma este sikerül ezt kitalálniuk, de aztán mégis talált rá választ.”A hideg miatt nyilván a szemcsésedés, a gumik viselkedése. Senki sem tudja, hány kiállással számoljunk. A biztonsági autó mögött is nehéz lesz ilyen körülmények között” – árulta el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: