DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Albon gokartozással hangolt az Eifel Nagydíjra

A mugellói dobogót követően Alexander Albon kénytelen volt visszaszállni a földre Oroszországban, ahol az utolsó pontszerző helyekért kellett küzdenie. Sajnálja a Honda távozását a thai pilóta.

Alexander Albon az egész szezonban nagy nyomás alatt van, hiszen míg csapattársa Max Verstappen folyamatosan a győzelmekért van harcban, de legalább egy dobogós helyet meg tud kaparintani, a thai versenyző csak a középmezőnyben viaskodik.

A mugellói őrületben összejött neki ugyan a dobogó, azonban Oroszországban ismét halovány teljesítményt nyújtott, miközben a holland a második helyen végzett. Az Eifel Nagydíjon javítana Albon.



„Nem tudtam sok mindent csinálni a szabadidőmben, mivel Nagy-Britanniában pocsékul alakult az időjárás” – kezdte Albon a Red Bull futamelőzetesében. Otthon töltöttem az elmúlt két hetet, a családom társaságában és próbáltam pihenni, persze szombaton elmentünk egy kicsit gokartozni, ami mókás volt, hiszen esőben eléggé csúsztak a gumik a bérgokartokon.”

„A Nürburgring egy nagyszerű pálya, már a Formula Renault-ban és az F3-ban is versenyeztem itt. Megvan a sajátos karaktere, amit a nagy tempójú döntött kanyarjainak köszönhet. Idén rendkívül gyorsnak érződik majd a pálya, de az időjárás itt is rosszul alakul majd a hírek szerint. Meglepődnék, ha száraz verseny elé néznénk, hűvös időre számítok.”

Albon ezután áttért a Honda múlt heti nagy bejelentésére is: „Nagy kár, hogy a Honda elhagyja az F1-et. Élveztem a közös munkát velük, nagyszerű emberek alkotják a csapatukat. Részemről ez semmin sem változtat a hétvégére nézve, versenyzőként mindig csak az előttem álló feladatra koncentrálok. Reméljük, olyan erősen fejezzük be a Hondával közös időszakot, amennyire csak lehetséges.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: