DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Renault végre elkezdte jól használni az autóját

Daniel Ricciardónak köszönhetően a csapat néhány hete olyan mértékű felfedezést tett az idei konstrukciójával kapcsolatban, ami felbolydíthatja a középmezőnyt. Életre kelt az RS20.

Fordulóponthoz érkezhetett a Renault Formula-1-es istállója. A francia csapat a beállításokkal kísérletezgetve az utóbbi 12 hónap legjobb eredményét hozta össze a múlt hétvégi Belga Nagydíjon, ahol önerőből a 4. és az 5. helyezést érte el. Daniel Ricciardo elmondása szerint augusztus elején sikerült egy olyan tartományba kerülni az RS20-ra keresztelt konstrukcióval, ami így minden korábbinál jobb teljesítményre képes.

ric-action-20201



„Ezektől a beállításoktól jobban működik az autó, összességében nagyobb a tapadása. Az első silverstone-i hétvégén határozottan felfedeztünk valamit. Éreztük, hogy rátaláltunk egy ideális tartományra. Konkrétan én találtam rá, és rögtön tudtam, hogy így kell használnunk az autót. Aztán [Spában] játszottunk vele egy kicsit. Talán a második szabadedzésen éreztem azt, hogy ’na ez lesz az’. Valami alapvető dologra bukkantunk, amit sikerült megragadnunk” – idézte az ausztrál szavait a Racefans.

A csapat kezére játszik, hogy Spa után ismét egy magas átlagsebességű, hosszú egyenesekkel rendelkező pályára, Monzába látogat a mezőny, ahol esélyük nyílhat a múltkori eredmény megismétlésére. Azonban Ricciardo szerint az új beállítások más stílusú vonalvezetéseken is jól működhetnek. „Szerintem magasabb leszorítóerő mellett is működésre bírhatjuk. Ez nem egy tipikus alacsony leszorítóerős beállítás, minden szinten használhatjuk. Különösen a közepes keverékeken éled fel tőle az autó. Biztos vagyok benne, hogy az RS20 ezt szereti igazán. Kétlem, hogy tavaly volt-e ehhez hasonló felfedezésünk, ami bátorító” – tette hozzá.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: