DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainznak módosítani kellett az autóján

A McLaren spanyol pilótája olyan túlmelegedési problémákkal küzd, ami a csapatán belül csak őt érinti, így mindössze a 13. rajthelyet sikerült megszereznie a szombati időmérőn.

Frusztráló Carlos Sainz nyilatkozott a sajtónak a 70. Évfordulós Nagydíj szombati napján. A spanyol pilóta már a Q2-ben távozott az időmérőről, 1:27,083-as legjobb ideje mindössze a 13. pozícióra volt elég, miközben csapattársa, Lando Norris három tizedmásodperc előnnyel a 10. pozíciót szerezte meg. Sainz elmondása szerint olyan hűtési gondjai akadtak az autóval, ami Norrist nem érinti. Ennek ellenére nem tört le, a futamot ugyanolyan lendülettel kívánja teljesíteni, ahogy az elvárható.

sainz-silverstone-20201



"Az időmérő kezdetén láttuk, hogy a többiek az előző hétvégéhez képest kicsit gyorsultak, mi viszont megrekedtünk" - nyilatkozott. "Emellett a harmadik szabadedzésen gond adódott az autómmal. Sokat emelkedtek a hőmérsékleti adatok, ezért nagyot kellett nyitnunk a hűtőnyílásokon. Ez némi végsebességbe került, ami ezen a pályán kulcsfontosságú. Kissé frusztrál a helyzet, mert egy újabb probléma került fel a listára. Mindenesetre nem gondolom, hogy olyan rossz helyzetben lennénk a holnapi napon."

"Látható az autókon, hogy az egyiken sokkal nagyobbra vannak nyitva a hűtőnyílások, mint a másikon. Ez jelentős légellenállással jár, és végsebességvesztést okoz. Ez az egyetlen megoldás, ha holnap rajthoz akarunk állni. Ahogy mindig, holnap is padlógázon fogok indulni, és megpróbálok felkapaszkodni. Kissé meglep, hogy a Renault, a Racing Point és még az Alpha Tauri is mennyit fejlődött. Találtak valamit, amit nekünk nem sikerült" - idézte a spanyol értékelését az Autosport.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: