DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Váratlan: Célt ért a Renault, pontlevonást kapott a Racing Point

Helyt adott a Racing Point autóinak szabályossága miatt három versenyen át óvást benyújtó Renault állításainak az FIA – a „rózsaszín Mercedesnek” gúnyolt csapat elveszített 15 konstruktőri pontot, és súlyos pénzbírságot is kapott.

A Racing Point 2020-ra épített, RP20-as kódjelű modellje már ránézésre is szinte a tavalyi világbajnok Mercedes tükörképének tűnik, a csapat azonban a legtöbb ponton igazolni tudta, hogy nem illegálisan megszerzett Mercedes-tervrajzokból dolgozva hozta létre autóját, csak nagyon alapos, fotók után történő másolás eredménye látható. A riválisok ettől még nem voltak megelégedve a csapat által választott szemlélettel, és a Renault a szezon második futamától kezdve minden alkalommal óvást nyújtott be a Racing Pointok szabályossága ellen, egész pontosan azok első és hátsó fékhűtő csatornái miatt. Ezek az elemek azért számítanak sarkalatos pontnak, mert tavaly még megvásárolható, „nem listázott” alkatrészeknek számítottak, azaz a csapat legálisan megszerezhette őket, illetve a CAD-adatait beszállítójától, a Mercedestől, 2020-ra azonban átkerültek a listázott elemek közé.

rpr



A versenybírók egy 14 oldalas dokumentumban fejtették ki, hogy a Stájer, a Magyar és a Brit Nagydíj kapcsán is helyt adtak a Renault óvásának a Racing Point fékhűtő csatornáinak legalitása miatt, emiatt büntetést róttak ki a silverstone-i illetőségű csapatra.

Az első óvás a Stájer Nagydíj hétvégéjén érkezett Sergio Perez 6. és Lance Stroll 7. helye ellen. A helyezéseiket a versenyzők megtarthatták, ám a hétvége kapcsán az FIA úgy döntött, hogy autónként 7,5 pontot, azaz összesen 15 pontot levon a Racing Point konstruktőri tabellán gyűjtött egységeiből. Emellett a csapat autónként 200 000 euró, azaz összesen 400 000 euró bírság befizetésére köteles.

A Magyar és a Brit Nagydíj kapcsán az FIA elegendőnek látta, ha csak megrovással részesíti a Racing Pointot az elemek ismételt használata miatt – a közlemény elmondása szerint ugyanis a vétség ezekben az esetekben is a korábbival megegyező volt, a Stájer Nagydíjért kiszabott büntetés pedig arányos a szabálysértés mértékével.

Az igencsak szövevényes indoklás a fékhűtők megvásárlásának szabályváltozása körül forog, ennek egy részletén bukott meg a Racing Point. Az FIA megállapította, hogy az első fékhűtők szabályosak, ugyanis azokat már tavaly is a Mercedes tavaly megvásárolt adatai alapján gyártották le ők maguk, és 2020-ra csak továbbfejlesztették azokat. A hátsó fékhűtők esetében azonban tavaly nem használták a Mercedes tavalyi adatait, és mivel idén gyártottak azok segítségével először alkatrészt, ezért szabályértelmezésileg ez már nem számít elfogadhatónak.

Fontos megjegyezni, hogy a Racing Point nem a technikai szabályokat, hanem a sportszabályokat sértette meg: az autójuk tehát legális, nem indokolt a kizárásuk, mint ahogy a kérdéses elem újratervezése sem – azt a továbbiakban is használhatják. A büntetést inkább amiatt kapták, mert pénzt és időt spóroltak meg maguknak azáltal, ahogyan a Mercedestől kapott adatokat kezelték – az FIA meglátása szerint ugyanis enélkül is ugyanerre az eredményre jutottak volna a tervezésnél.

A hétvége előtt a konstruktőri tabella ötödik helyén, egy ponttal a Ferrari mögött álló Racing Point a levonás következében immár csak 27 ponttal rendelkezik, és a hatodik helyre csúszott vissza, éppen az óvást benyújtó Renault mögé. A versenyzők pontszámát nem érintik a szankciók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: