DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Brawn szerint jelentős változásra van szükség az F1-ben

Már megint az előzésekről van szó: az, hogy Charles Leclerc nem tudta lenyomni Valtteri Bottast, ismét azt bizonyította, hogy a jelenlegi szabályok mellett szinte lehetetlen a másik mögött haladni.

Az utóbbi versenyeken ismét előtérbe került, hogy valójában mennyire is lehet előzni a mai Formula-1-ben - Belgiumban, vagy éppen Monzában a Mercedes támadta a Ferrarit a győzelemért, de hiába volt egyértelműen gyorsabb, sem Lewis Hamilton, sem Valtteri Bottas nem tudta megelőzni Charles Leclerc-t, most Oroszországban pedig ugyanez fordítva játszódott le.

Ross Brawn, az F1 vezére is szót ejtett erről szokásos futamértékelőjében. "A verseny második felében egyértelművé vált, hogy Leclerc szenved Bottas megelőzésével, ahogy azt a rádióban is hallhattuk. Ez további bizonyíték arra, hogy a jelenlegi aerodinamikai konfiguráció nagyon megnehezíti az elöl haladó autó követését és világos teljesítményfölény kell ahhoz, hogy egyáltalán esély legyen az előzésre, még a DRS-sel együtt is" - ismerte be Brawn.

over



"Ezen felül ha közel autózik valaki a másikhoz, akkor túlmelegednek az első gumik, ami tovább csökkenti az esélyt az előzére. Ezért látjuk azt gyakran, hogy valaki inkább lemarad és pár körön át hűti az abroncsait, mielőtt újra közeledne. Az egyértelmű, hogy az erre a szezonra hozott előrelépések nem elegendőek még akkor sem, ha hasznos adatokat szolgáltattak" - magyarázta.

"Jelentős változásra van szükség és nagyon keményen dolgoztunk már eddig is ezen, most is ezen vagyunk, valamint az FIA-val közösen dolgozunk a 2021-es szabályok meghatározásán. A csapatokat ebbe már az elejétől kezdve bevontuk, közülük többen dolgoznak szimulációkon, tanulmányokon, amik nagyon fontosnak bizonyultak és teljességgel nyíltak. A megoldások, amelyeken dolgozunk, nem lesznek csodaszerek minden problémánkra, de szükségesek, ha változtatni akarunk" - folytatta Brawn.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: