Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 18. hétfő
F1

F1-es piac: A Mercedes léphet először?

A Bottas-Ocon csata több dolgot is meghatározhat más csapatokkal kapcsolatban, úgyhogy jelenleg leginkább erre vár a mezőny. Milyen változásokra számíthatunk?

Egyelőre nem mozdult a Formula-1-es átigazolási piac, gyakorlatilag csak annyi történt, hogy a McLaren bejelentette 2020-ra is a Carlos Sainz-Lando Norris párost, ami senkit sem ért meglepetésként. Vannak azért fix pontok a jövő évi rajtrácson, de így a nyári szünetben érdemes áttekinteni, hogy mit tudhatunk, hiszen többen is azt ígérték, hogy a következő hetekben döntésre jutnak.

A fő téma: Bottas, vagy Ocon? 

A Mercedes döntése határozhatja meg az idei átigazolási piacot, erről több csapatvezető is beszélt már - szerintük amíg itt nem dől el egyik dominó sem, addig a többi sem nagyon fog mozdulni. Hogy melyik irányba indul Toto Wolff, azt most még nem tudjuk megmondani, mindkét pilótával kapcsolatban tett olyan kijelentéseket, amelyekből arra következtethetünk, hogy a másikat fogja választani - Bottasról elmondta, hogy ha távozik, akkor mindenképpen segítik tovább, Oconról pedig azt, hogy nem fogja blokkolni az F1-es karrierjét, ha nem tud neki lehetőséget adni. Ezzel persze annyi a probléma, hogy tulajdonképpen most is ezt csinálja, hiszen Ocon tavaly elmehetett volna, a Red Bullnál el is mondták, hogy ők nagyon szívesen látták volna, de csak akkor, ha nem köti szerződés a Mercedeshez - márpedig kötötte.

De miért is kötötte? Mert Wolff megígért valamit Oconnak. Hogy pontosan mit, azt nem tudjuk, de a francia akkor arról beszélt, hogy a csapatfőnök ígéretet neki arra, hogy 2020-ban versenyezhet, márpedig minek utasítana vissza mondjuk egy 2019-es középcsapatot (nem a Red Bullt nyilván), hacsak nem azért, mert 2020-ra ígérete van egy topcsapatra? Ocon tavaly még az egyik legkapósabb fiatal pilóta volt, aki már bizonyított Sergio Perez ellen egy erős középcsapatnál, évről évre fejlődött és biztosak lehetünk benne, hogy érdeklődés most is van iránta - a kérdés az, hogy mit akar vele a Mercedes.

Ami pedig Bottast illeti: valljuk be, a teljesítménye alapján lecserélhetőnek tűnik. Nem vb-esélyes, ez már a harmadik szezonja a mezőny legjobb autójában, de nem tud kiegyensúlyozottan gyors lenni, a versenytempója messze elmarad Hamiltonétól és bár nyert futamokat, ez idő alatt semmi olyat nem mutatott, ami nélkülözhetetlenné teszi. Idén erősen kezdett és úgy tűnt, hogy eddigi legjobb mercedeses szezonja következik, de aztán megint beleszürkült és most már ott tartunk, hogy nem is Hamiltonnal, hanem Verstappennel csatázik a tabellán...

Mégis szól mellette érv: egyrészt ne feledjük, hogy ő is Wolff "embere", ő volt az ügynöke, ő hozta ide, biztos, hogy ugyanúgy felelősnek érzi magát érte valamelyest, mint Oconért, az ő kezét sem könnyen engedi el. Másrészt pedig az tagadhatatlan, hogy Bottas a tökéletes csapattárs Hamilton számára: ahhoz elég gyors, hogy a brit ne kényelmesedhessen el, az időmérőkön meg is veregeti, teljesítésre készteti, ugyanakkor ha a világbajnok kihozza magából, ami benne van, akkor nem okoz neki nagyobb gondot a győzelem. A finn nem panaszkodik nyilvánosan, nincs köztük különösebb feszültség, nem kell vele mentális játszmákat vívni, mint anno Nico Rosberggel, minden adott tehát ahhoz, hogy Hamilton abban a döbbenetes formában folytassa, mint az elmúlt két évben. Márpedig ez elég nyomós érv, hiszen a brit könnyen lehet a történelem legjobbja, nem éri meg az ő utolsó éveit kiaknázni maximálisan egy számára tökéletes társsal?

drivers



Hova mehet az, aki nem kell?

Akár Bottas, akár Ocon veszti el ezt a csatát Wolff kegyeiért, annak lesz kérője és lesz lehetősége, ebben biztosak lehetünk - a francia sem fog még egy évet a kispadon tölteni csak azért, hogy majd 2021-ben talán beülhessen a Mercedesbe. A leglogikusabb célpont bármelyikük számára a Renault lehet: az enstone-iak folyamatosan fejlesztették a pilótapárosukat a visszatérésük óta, Daniel Ricciardóval van már egy nagyágyújuk és mivel Nico Hülkenbergnek is elég sok pénzt fizetnek, minden bizonnyal egy nála jobb, ígéretesebb versenyzőnek sem sajnálnák ezt odaadni. Hülkenberg ülése nagyon billeg, a német az utóbbi időben egyre több "kiszólást" is megengedett magának, ami arra enged következtetni, hogy érzi, vagy már tudja a vesztét. A Renault alulteljesítése és sértődött, fellengzős közege nem biztos, hogy csábító bárki számára, de a fizetés, illetve a gyári háttér ezt azért ellensúlyozhatja, a részükről pedig akár Ocon (akit ismernek, dolgozott már náluk), akár Bottas ("Ricciardo-szerű", nagycsapattól visszalépő, bizonyított, futamgyőztes pilóta) szerződtetése logikus (kicsit talán presztízs?) döntés lenne. Egy dolgot azért itt még említsünk meg: a Renault tavaly az utolsó utáni pillanatban, egy megegyezés után mondta vissza az Ocon-szerződést Ricciardo kedvéért, Wolff el is mondta, hogy ezt nem felejti el...

Mi történhet még?

Amennyiben vagy Bottast, vagy Ocont meg tudja szerezni a Renault, úgy Hülkenberg valóban szabaddá válhat. Pletykaszinten már fel is merült, hogy a Haasnál találhat magának ülést, ami szintén logikus lépés lenne: ő nagyjából "oldalra" mozdulna egy középcsapathoz, méghozzá várhatóan egy nála nem erősebb csapattárs mellé, míg Günther Steineréknek most már tényleg szét kellene szedni ezt a Magnussen-Grosjean párost. A francia megtartását már tavaly sem nagyon lehetett mivel megindokolni, idén tovább süllyedt, sem a teljesítménye, sem a viselkedése nem nagyon ad okot arra, hogy egy magát komolynak tartó csapat benne bízzon - persze Magnussen sem az a kategória, akihez feltétlenül ragaszkodni kell, ha van jobb opció. Érdekes lenne egyébként a Hülkenberg-Magnussen páros csapaton belül, hiszen köztük a hírek szerint a "s*ck my balls" beszólás óta nem felhőtlen a viszony...

Ahova még keresünk, kereshetünk pilótát: a Red Bull második számú ülése és a Williams egyik ülése, a többi valószínűleg inkább alkalomfüggő. Pierre Gasly és Robert Kubica aligha győzte meg a csapata vezetőségét arról, hogy érdemes megtartani, de mindkét istállónál az a kérdés, hogy rendben van, de találunk-e jobbat - az energiaitalosok 2007 óta nem szerződtettek "külsős" pilótát, nem biztos, hogy most fogják elkezdeni, házon belül viszont gyakorlatilag nincs opció. Alex Albon még nem érett a feladatra, Danyiil Kvjattal pedig körbe-körbe járnának, bár tény, hogy jelenleg inkább az orosz tűnne jobb választásnak, mint Gasly megtartása. Ha ezen a vonalon lesz mozgás (tegyük hozzá, hogy Gaslyt bármennyire védik, ha lesz lehetőségük, az eddigi tapasztalatok alapján nem fognak sokat gondolkozni a kirúgásán), akkor azzal együtt persze a Toro Rosso felállása is változik, ami viszont a Williamset illeti, szinte megtippelhetetlen, hogy mi lesz - a teljesítmény (hiánya) miatt egyelőre csak azok jöhetnek szóba, akiknek valahogy muszáj üléshez jutni, pénzzel rendelkeznek, újoncok, ilyesmi.

Akik már megvannak, vagy jó eséllyel megvannak

A McLaren a stabilitásra szavazott, náluk nem lesz mozgás, a hírek szerint a Racing Point is marad a Perez-Stroll párosnál, ami szintén nem meglepő: Strollt csak nem rúgja ki a saját apja, Perez pedig nem is megy rosszul, tapasztalt is, ismerik is, pénzt is hoz (sokat), nincs értelme változtatni. A Ferrari felállása szintén fixnek tűnik, Charles Leclerc sorsa egyértelmű és tegyük a szívünkre a kezünket, Sebastian Vettel kirúgása sem logikus, mert nem lehet jobb pilótát hozni a helyére - egy szerződéssel rendelkező négyszeres világbajnok eltávolításához több kell ennél, ráadásul egyelőre még így is több pontot szerzett Leclerc-nél. Biztos helye van még Lewis Hamiltonnak, a győzelmei után Max Verstappennek, Kimi Raikkönennek, Daniel Ricciardónak, George Russellnek.

Végezetül egy érdekesség: tavaly Ricciardo váratlan húzása döntötte el a dominókat, a bejelentése után három héttel megvolt Gasly és Sainz új csapata, hamarosan eldőlt Raikkönen sorsa, kiderült, hogy Ocon pihenni fog, stb. Várjuk az ideit!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?