Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 25. vasárnap
F1

Buemi miatt ért véget a Pirelli F1-es tesztje

Kedden és szerdán két csapat részvételével tesztelte a 2020-ra tervezett F1-es gumikat a Pirelli - sok adatot sikerült begyűjteni, de a gyakorlásnak idő előtt kellett véget vetni.

Kedden és szerdán a Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban tartott újabb gumitesztet a Pirelli, amely a 2020-ra szánt Formula-1-es abroncsokat próbálgatta. Ezúttal két csapat maradt a pályán (bár gyakorlatilag mindenki a szomszédban "lakik"), a Red Bull és a Williams, amelyek két-két pilótát vetettek be a teszt során.

A teszt szabályai szerint egy korábban használt autóbeállítást kellett alkalmazniuk a csapatoknak, amin egyáltalán nem lehetett változtatni a két során, tehát a csapatok nem igazán használhatták ezt a lehetőséget tesztelésre, főleg hogy semmilyen új fejlesztést nem szerelhettek fel az autóra - emellett nyilván a Pirelli is pontosabb adatokat kapott úgy, hogy az autó beállításai nem változtak.

teszt_2

Kedden Pierre Gasly ült a Red Bullban és 102 kört tett meg, míg a Williamst George Russell vezette és 98 körig jutott, úgyhogy pontosan kétszáz körből dolgozhat a gumigyártó. Szerdán aztán a grove-iak autóját Robert Kubica vette birtokba, a Red Bullt viszont az a Sebastien Buemi foglalta el, aki hétvégén még New Yorkban versenyzett a Formula-E szezonzáróján. A tesztre "beeső" pilóta miatt aztán vége is lett a gyakorlásnak: lecsúszott a pályáról, így a tervezettnél előbb kellett befejezni a programot. Ezen a napon így összesen 158 kört tett meg a két autó.

Ez a teszt egyébként most kifejezetten a száraz pályára való gumikról szólt, az évből pedig még négy hasonló van hátra, a következő majd szeptember 12-13-án lesz a Paul Ricardon - ezen felül a francia pályán tartanak még egyet, rendeznek egyet Suzukában, egyet pedig Mexikóban is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?