DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Kvjat: Féltem attól, milyen lesz visszatérni

Kvjat, aki másfél év kihagyást követően tér vissza az aktív versenyzéshez, bevallotta, sokáig félt attól, milyen lesz újra Formula–1-es autóban ülni. Az orosz pilóta azonban öt kör megtétele után ismét a réginek érezte magát.

Danyiil Kvjat egyike azon kevés versenyzőnek, aki harmadik alkalommal tér vissza egykori csapatához. Az oroszt, aki 2014-ben versenyzett a Toro Rosso istállójánál, 2015-ben léptették elő az anyacsapat Red Bull Racinghez, ahol viszont az első szezonja után már csak négy versenyhétvége jutott neki, mielőtt ismét visszakerült volna az olasz kis csapathoz, ahonnan 2017 végén – akkor még úgy tűnt – végérvényesen távozott. Kvjat 2018-at a Ferrari szimulátorpilótájaként töltötte mielőtt kiderült, az idei évtől ismét a Toro Rosso versenyzője lesz. A bejelentést követően már a szezon végi gumiteszten lehetőséget kapott arra, hogy autóba üljön Abu Dhabiban.

A 24 éves versenyző a múlt heti barcelonai teszten beszélt arról, a november végi tesztet megelőző pár nap a szokásosnál is nehezebb volt számára, mert félt attól, milyen lesz ismét F1-es versenygépben ülni. „Hogy őszinte legyek, igen, féltem attól a teszttől Abu Dhabiban, mert akkor már nagyon régen ültem F1-es autóban, és nagyon régen voltam az F1 és általában a versenyzés közelében is. Az a néhány nap, annak ellenére, hogy nagyon boldog voltam, sok értelemben nagyon nehéz is volt” – vallott őszintén akkori érzéseiről Kvjat, de mint mondta, csak öt körre volt szüksége ahhoz, hogy minden addigi aggodalma elszálljon.



„Nagyon sok volt a kérdőjel bennem azzal kapcsolatban, hogy ilyen hosszú idő után, hogy fognak működni a dolgok, meg úgy általában a vezetés. Öt kör után viszont minden visszatért a normális kerékvágásba, és ahogy Franz (Tost) is mondta, olyan volt, mintha mindig itt lettem volna.”

Az orosz elmondta, amikor tavaly nyáron dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója telefonon kereste meg az ülésajánlattal, a történtek ellenére egy percet sem hezitált, hanem azonnal elfogadta a felkínált lehetőséget. „Általában nyáron szoktak kezdődni a jövővel kapcsolatos megbeszélések, az első valódi megkeresés pedig a Red Bulltól és Helmut Markótól érkezett” – mesélte a GPFans-nak.

„Nem gondolkodtam sokáig a válaszomon, mert tudtam, hogy újra versenyezni akarok, és úgy éreztem, a Toro Rossónál számtalan elvarratlan szál maradt. Ezért azt mondtam, visszajövök és a legjobbamat fogom nyújtani, mert a versenyzés iránti éhségem minden korábbinál erősebb volt. Most már azt mondanám, hogy minden ugyanolyan normális, mint egykor, és rendkívül élvezek minden egyes pillanatot, amit az autóban tölthetek” – mondta az orosz versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: