DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az oldaldobozok jelentik a fejlesztés igazi játszóterét

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green szerint az idei fejlesztési versenyben nem a túlszabályozott első szárnyak, hanem az autók oldaldoboza adja az igazi játszóteret a mérnökök számára.

Az elmúlt időszakban sokat ismételt mondattá vált az, hogy a 2019-es szezon legnagyobb technikai jellegű változásai az F1-es autók első szárnyát érintik. Az FIA ugyanis 2019-re egy jelentős aerodinamikai módosítást vezetett be annak érdekében, hogy szorosabbá és kiélezettebbé tegye a versenyzést és növelje az előzések számát.

Éppen ezért az istállók különböző szárny-megoldásai már a bemutatók során, illetve az első téli teszten is kiemelt figyelmet kaptak. A Force India főtervezője, Andrew Green szerint azonban a túlszabályozás miatt az első szárnyak fejlesztését maximálisan kihasználták a tél folyamán, így a fejlesztés szempontjából a mérnökök igazi játszóterét az oldaldobozok jelentik majd.



„Nagyon nehéz lett volna bármi mással előállni azokon a megoldásokon kívül, amiket eddig a pályán láttunk. A legtöbben éppen ezért már nagyon hamar el fogják dönteni, melyik változatot szeretnék használni az év hátra lévő részében. Az igazi fejlesztési verseny viszont az autó középső részén fog zajlani: az oldaldobozoknál, illetve a padló lemez első részénél – ez lesz a valódi játszótér számunkra, ahova szabad kezet kapunk, hiszen van egy egész dobozunk, amit bármivel megtölthetünk” – mondta Green, aki szerint ebből kifolyólag az autók ezen területével a szezon során még nagyon sokat kell dolgozniuk.

A Racing Point szakembere emellett azt is elmondta, az első héten még egyetlen olyan autóelemet vagy kreatívabb megoldást sem látott, amin megakadt volna a szeme. Azt ellenben ő is leszögezte, a legtöbb fontos és egyedi részletet az év első futama, az Ausztrál Nagydíj előtt valószínűleg egyik csapat sem fogja megmutatni. „Még nagyon az elején vagyunk az idénynek, ezért gyanítom, nagyon sok csapat, köztük mi is, az igazán fontos dolgokat még visszatartja Melbourne-ig.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: