Steward
Héjas Szilárd
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. március 20. szerda
F1

Ez lesz Norris célja első F1-es szezonjában

Minden futamon és minden időmérőn legyőzni a tapasztaltabb csapattársat, ezt tűzte ki célul magának Lando Norris, aki idén debütál a Formula-1-ben a McLaren csapat pilótájaként.

2017-ben még a Formula-3-ban nyerte meg a bajnokságot, majd egy évvel később második helyen végzett az F1 előszobájának számító F2-ben. A még mindössze 19 éves Lando Norris pedig idén a McLaren pilótájaként fog bemutatkozni a királykategóriában. A brit versenyző az Autosport szaklapnak nyilatkozva most azt is elárulta, milyen célkitűzéssel vág neki első F1-es szezonjának.

„Azzal, hogy minden versenyen és minden időmérő edzésen legyőzzem a csapattársamat” – mondta. „Tudom, hogy ez egy eléggé irreális célkitűzés jelen pillanatban, de mindent meg fogok tenni és a lehető legkeményebben fogok készülni arra, hogy készen álljak a megvalósítására.” Norris csapattársa az a már tapasztaltnak számító Carlos Sainz Jr. lesz, aki szintén első évét kezdi a brit alakulatnál, 2018-ban ugyanis a Renault színeiben versenyzett.

A McLaren tehát teljesen új pilóta felállással várja 53. F1-es évét. Azt az évet, amelyben a korábbiaknál sokkal jobban teljesítenének, 2018-at ugyanis mindössze 62 egységgel a hatodik helyen zárták. Norris szerint viszont senki sem tudja, a tél folyamán végzett munka mire lesz elég az előttük álló idényben. „A dolgok mindig változhatnak. Néha a szélcsatornában jól mutatnak a dolgok, aztán a pályán már nem épp úgy működnek, ahogy arra előzetesen számítottunk. Persze magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy a megfelelő változtatásokat eszközöltük.”

A fiatal brit pilóta szerint az is bizakodásra ad okot, hogy nemcsak a csapat felállásában ment végbe számos nagy átalakulás az elmúlt időszakban, hanem abban is, ahogy a fejlesztési munkát közelítik meg. „Azt hiszem, most mindenki leginkább arra fókuszál, hogy, amin dolgozik az valóban 100 százalékosan működjön, és ne forduljon elő még egyszer az, mint 2018-ban, amikor sok minden nem az elvártak szerint alakult.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?