DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappen: Attól, hogy focit nézek, még nem értek hozzá

Max Verstappen számára nagyon nehezen indult a 2018-as szezon, emiatt pedig rengeteg negatív kritikát kapott a rajongóktól. Szerinte viszont attól, hogy valaki sok focit néz, még nem ért a játékhoz.

A 2018-as idény első hat versenyén megszámlálhatatlan mennyiségben követte el a kisebb-nagyobb baklövéseket Max Verstappen, aminek következtében alaposan elkezdték őt ostorozni a Formula-1 rajongói a különböző közösségi oldalakon. Ezek a meglátások Verstappenhez is elértek, azonban a holland fittyet hány ezeknek az embereknek a véleményére.

„Akkortájt nagyon elegem volt belőlük. Úgy állítottak be, mintha elfelejtettem volna, hogyan is kell vezetni. Az ilyen időszakokban pedig annyira könnyen ítélkeznek az emberek a közösségi médiában, mintha lenne egy kis fogalmuk arról, mit is mondanak. Ráadásul nem is ismernek engem személyesen, honnan tudnák, hogy milyen is vagyok valójában” – fakadt ki Verstappen a de Telegraafnak.

Verstappen néha elcsodálkozik a nézők „szakértelmén”


A szezon második felére azonban úgy összekapta magát a holland, hogy megemelhetjük előtte a kalapunkat, így elcsendesedtek a rosszalló hangok is. Verstappen, 2015-ös debütálása óta az egyik legfelkapottabb pilóta, általában róla szólnak a hírek, és most is volt néhány keresetlen szava ezekhez az emberekhez.

„Közülük a legtöbben nem mernék belemondani az arcomba, ha valami problémájuk van. Én csak billentyűzet-harcosnak nevezem őket, de ma már csak így megy ez. Attól, hogy elmondom a véleményemet a futballról, még nem konyítok hozzá. Néha, mikor otthon ülök a tv előtt, azt hiszem, szoktam is mondani a magamét, de kit érdekel az én véleményem a fociról? Nem hinném, hogy emiatt az edző azt fogja mondani: ’Hallottátok Maxot? Azt fogjuk csinálni, amit ő mondott!’ Ez nem így megy, és pont ez jut eszembe, mikor a netezők az F1-ról okítják egymást. A legtöbben azt sem tudják, mit beszélnek, szóval maradjanak csak inkább a tényeknél.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: