DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Brawn: A Red Bullnak vissza kell térni az élre

Ross Brawn szerint a Red Bull Racing jól döntött azzal, hogy 2019-től a Honda partnereként folytatja a Formula–1-ben. A sportigazgató emellett beszélt Max Verstappenről is, akiről úgy véli, a csapat immár érdemben építhet rá.

A 2010-2013 közötti sikerszéria után, a V6-os hibridéra beköszöntésével a Red Bull Racing világbajnoki éllovasból a Formula–1 harmadik legjobb istállójává lépett vissza. Az osztrákok emiatt sok esetben azt a Renault-t okolták, akivel az elmúlt években motorbeszállító-partnerként működtek együtt. Ezért az idei szezonban úgy döntöttek, szakítanak a franciákkal és 2019-től a Hondára váltanak. A japánok a 2015-ös visszatérésüket követően három rendkívül sikertelen évet a McLaren csapat beszállítójaként töltöttek, majd az idei évtől a Toro Rossót látták el erőforrásokkal. Legjobb eredményüket Pierre Gasly érte el, amikor az idei Bahraini Nagydíjon negyedik helyen ért célba.

A Formula–1 sportigazgatója, Ross Brawn nemrég elmondta, szerinte a Red Bull egyértelműen jó döntést hozott, amikor a Hondára váltott, hiszen így gyakorlatilag a japánok gyári csapatává lépnek elő. „Ez egy másfajta kihívás lesz a Red Bull számára, hiszen gyári csapatként fognak együttműködni a motorbeszállítóval, ami azt jelenti, hogy kéz a kézben, egy egységként kell dolgozniuk. Ennek a lehetőségnek pedig éppen ebben rejlik az ereje.”

„Korábban én is mindig erre koncentráltam, mert az ilyesfajta együttműködés nagyszerű lehetőségeket ad egy csapatnak. A Red Bullnak most már csak élnie kell a Honda által felkínált lehetőséggel és visszatérni az élre. Ismét harcolniuk kell a világbajnoki címért” – mondta a Ferrari, a Brawn GP és a Mercedes egykori sikerembere.



Brawn Max Verstappenről is kifejtette véleményét, mondván, a fiatal holland versenyző 2019-től Red Bull húzóereje és vezéralakja lesz. „Könnyű elfelejteni, hogy valójában milyen fiatal. Ha magunkra gondolunk, hogy hol is voltunk az ő korában, akkor el kell ismerni, nagyszerű munkát végez, tekintve, hogy milyen nagy nyomás nehezedik rá" – vélekedett a brit, aki szerint az elmúlt szezonban Verstappen személyisége és hozzáállása is sokat fejlődött.

„Mindezt úgy, hogy nem veszítette el a sebességét és az agresszivitását, egyszerűen kissé temperamentumosabban közelít meg néhány dolgot. Az viszont biztos, hogy minden megvan benne, ami egy világbajnokhoz kell, és 2019-ben ő lesz a mérce a csapaton belül" – jelentette ki, hozzátéve, hogy a folytonosság jót fog tenni a csapatnak is, hiszen már jól ismerik a pilótát és tudják, milyen beállításokat kell használni többek közt az időmérőkön, „főként, amikor az autóval nincs minden rendben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: