DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: A szezon elejét én rontottam el

Rágörcsölt és túl sokat akart, ezért alakult rosszul a 2018-as szezon első hat futama Max Verstappen számára. A holland pilóta apja tanácsainak köszönhetően szedte össze magát az év második felében.

A Red Bull Racing pilótája nem kezdte túl erősen a 2018-as Formula-1-es szezont, hiszen az idény első hat versenyhétvégéjének mindegyikén különböző balesetekbe és ütközésekbe keveredett. Ezek közül is a legemlékezetesebb a Monacói Nagydíj volt, amikor a szombati harmadik szabadedzésen falnak csapta az RB14-et. Így míg csapattársa, Daniel Ricciardo pole-pozícióból indulva rajt-cél győzelmet aratott, addig Verstappen el sem tudott indulni az időmérőn és vasárnap is csak a kilencedik helyen intették le.

A 21 éves pilóta a Brazil Nagydíj hétvégéjén tekintett vissza a 2018-as szezonjára, és elismerte Monaco valóban fordulópontot jelentett számára, hiszen azt követően hét alkalommal állt dobogón és kétszer is győzni tudott, így jelenleg 234 ponttal a világbajnoki tabella ötödik helyét foglalja el, mindössze három egységgel lemaradva Valtteri Bottas mögött.

„Ha őszinte akarok lenni, akkor az év első felét valóban elb**tam, viszont később már sikerült jobb eredményeket letenni az asztalra” – mondta Verstappen, aki állítja, nem a versenyzési stílusán változtatott, csupán azon, hogy már nem akarja olyan görcsösen a jó eredményeket. „Még mindig ugyanaz az ember vagyok, mint az idény elején, hiszen Mexikóban is láthattátok, hogy ha látok egy rést, akkor arra biztosan rámegyek, mert elsősorban a győzelemért és nem a második helyért versenyzem. Alapvetően az volt a gond, hogy túl sokat akartam, mert a legjobbat próbáltam kihozni egy olyan csomagból, amiben nem biztos, hogy az benne volt.”



Verstappen hozzáállását és gondolkodásmódját leginkább édesapja, az egykori F1-es versenyző Jos Verstappen befolyásolta. „Néha el kellett mondania nekem, hogy akkor is elég gyorsan megyek, amikor azt hiszem, hogy lassú vagyok. Ezt a hozzáállást Monaco után ismét gyakorlatba ültettem, és úgy tűnik, valóban gyorsabb vagyok, mint eddig bármikor, csak éppen nem hibázom annyit.”

A holland elmondta, az, hogy apja mindenki másnál jobban ismeri, kulcs szerepet játszott az év második részében látott fejlődésében. „Mindent megosztunk egymással, mindenre reflektálunk és mindig megvitatjuk azokat a területeket, ahol fejlődni tudok. Természetesen az olyan kényes időszakokban, mint amilyen a szezon eleje is volt, sokkal többet beszéltünk. Az ilyen helyzetekben hiba lenne a részemről, ha túl makacs lennék és mindent egyedül próbálnék megoldani. Éppen ezért kell egy olyan személy, akihez mindig tanácsért tudok fordulni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: