DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Ferrari új elnöke ugyanolyan ambíciózus, mint Marchionne volt

A Ferrari új elnöke, Louis Camilleri szerint megegyeznek az ambíciói Sergio Marchionnéival, azonban szerinte a néhai vezető céljai inkább vágyálomba illőek. Ezután csökkent is a Ferrari-részvény árfolyama.

Camilleri egy konferencián mondta el, hogy szeptemberben fogja ismertetni elképzeléseit azt illetően, hogy hogyan próbálja meg elérni Marchionne célkitűzését, mely szerint 2022-re meg szeretnék duplázni a 2017-es profitot.

„Ugyanazok az ambícióim, mint Sergiónak” – mondta az elemzőknek Camilleri, miután a jelenlegi pénzügyi helyzetről beszélt. Azt viszont többször is hozzátette, hogy Marchionne céljai inkább csak vágyakozások, mintsem valóban elérhető számok. Persze, mint minden cél, ez is magában hordozza a kockázatokat és a lehetőségeket is. A Ferrari részvényei ezután 11%-kal zuhantak meg, egészen 118 dollárra estek vissza, azonban másnap sikerült egy 4%-os emelkedést produkálniuk.

Marchionne nehéz örökséget hagyott hátra


Sergio Marchionne halála hatással volt az egész cégcsoportra, ugyanis július 25-én 16%-ot esett a Fiat Chrysler Automobiles részvényeinek árfolyama is, miután az új elnök, Mike Manley megvágta a 2018-as üzleti tervet.

Az új igazgatónak nem lesz könnyű dolga, ha tovább szeretné vinni Marchionne örökségét, hiszen négy év alatt megduplázta a Ferrari profitját, és korábban soha nem látott magasságokba emelte a legendás márkát. A korábbi elnök azt tervezte, hogy felkavarja az állóvizet azzal, hogy nem csak sportautókat fognak kiadni, hanem hibrid hajtású járműveket is piacra dobnak majd, beleértve ebbe a cég első crossoverét. Marchionne 2019 végén lemondott volna a Fiat Chrysler elnöki székéről, azonban továbbra is maradt volna a Ferrari első embere.

A 63 esztendős Louis Camilleri a Philip Morris International egyik vezetője, amely már jó ideje az egyik legfőbb szponzora a maranellóiaknak, és már régóta a Ferrari kötelékében dolgozott.

A Ferrari közben bejelentette, hogy a 2022-es tervekről majd a szeptember 17-i, befektetői prezentációk után két nappal adnak ki közleményt. Marchionne még februárban említette meg, hogy a Ferrari 2022-re szeretné megduplázni 2 milliárd euróra a jelenlegi profitját. John Elkann, a Fiat cégcsoportot alapító Agnelli család örököse még július 21-én nevezte ki Camillerit a Ferrari élére, egészen addig pedig ő maga látta el a vezető pozícióval járó teendőket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: