DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Grosjean örül az erősödő Toro Rossónak

A Haas versenyzője, Romain Grosjean nem bánja, hogy eggyel bővült a középmezőnyt erősítők létszáma. A francia szerint a Honda és Toro Rosso előrelépése csak jót tehet a Formula-1-nek.

Már az előszezoni tesztek utaltak arra, hogy valamit találhatott a felkészülés során a Toro Rosso-Honda páros, és ezt a Bahreinben elért eredmény csak megerősíteni látszik. Pierre Gasly negyedik helye pedig nem csak a japán gyártót, hanem Grosjeant is meglepte.

grosjean



„Nem voltam boldog, hogy előttünk vannak, de annak örülök, hogy a Honda, a Toro Rossóval együttműködve ilyen jó eredményt tudott elérni” – idézi a franciát az F1i.com. „Az időmérő után mindenki úgy volt vele, hogy a versenyen úgy is vissza fognak esni, de nem ez történt, negyedikként zártak. A Formula-1 számára összességében ez nagyszerű. Az is látszik, hogy a Haas-projekt, sikeres lehet három év után. Úgy gondolom, ez nagyon jó a Formula-1-nek, és azt mutatja, hogy meg lehet csinálni” – bizakodott Grosjean.

Korábban még egy másik pilóta is dicsérte a Toro Rosso kiváló bahreini eredményét. Carlos Sainz, aki kezdő éveit a faenzai székhelyű csapatnál töltötte, szintén elismerően nyilatkozott a kisbikák teljesítményéről. „Láttam a mérnököket, és lementem hozzájuk kezet rázni, és gratuláltam nekik. Számukra ez jó, megérdemelték, kemény dolgoztak a télen, hogy be tudják tenni a motort, és ezért az autót is átalakították. Úgy hiszem, ez egy jó dolog a Formula-1-nek” – zárta a gondolatait a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: