DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

A Sauber hanyatlása magával rántotta Wehrleint?

Pascal Wehrlein úgy véli, a maga részéről mindent megtett, de a Sauber visszaesése szinte láthatatlanná tette a teljesítményét a szezon második felében.

Mintha megismétlődött volna a tavalyi forgatókönyv a svájciaknál. Felipe Nasr a brazíliai pontszerzéssel megmentette a csapatot a legutolsó helytől, majd lapátra került, és máshol sem kapott helyet a folytatásra. A mercedeses háttérrel rendelkező Wehrlein hiába mondhatja el magáról, hogy felülmúlta Nasr 2016-os eredményét, a továbbiakban nem számítanak a munkájára. Velük szemben a két éve nulla pontos Marcus Ericsson megtarthatta az ülését 2018-ra is. A Sauber évközben menesztett csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn világbajnok alkatnak nevezte a németet, aki nagy hibának tartja, amiért az új vezetés megvált tőle.  

Most megszólalt az érintett is. Arra kérdésre, hogy kihozta-e magából a benne lévő potenciált, Wehrlein ezt válaszolta: „A szezon elején igen. Aztán az év második felében néha akkora volt a lemaradásunk, hogy az sem látszott, ha jó versenyt futottunk. Péládul Suzukában lekörözött az utolsó előtti srác, mit tehettem volna?”

00117020_019



A szezon első felében rendezett Spanyol Nagydíjon nyolcadik, majd Azerbajdzsánban tizedik helyen intették le. A neve mellett jegyzett öt pont az egyéni bajnokság tizennyolcadik helyére volt elég, és a barcelonai sikere egyben a Formula-1-ben elért legjobb helyezése is.

„A végeredményt tekintve az volt az év legjobb versenye” – emlékezett vissza. „Valószínűleg a második félévben voltak jobbak is voltak, bár kívülről nem nagyon látszott. Malajzia volt az egyik, ott közel voltunk a Q2-höz, és a verseny is elég jó volt. Brazília is elég jól sikerült, egy vagy két tizedre lehettünk a Q2-től.”

Habár igyekeztek fejleszteni, a Sauber egyre nagyobb hátrányba került az év során, amit főleg a tavalyi Ferrari-motornak tudhattak be. Wehrlein az év második felében már egyszer sem jutott tovább a Q1-ből. Mindezek ellenére abban a tudatban tekint vissza az elmúlt évre, hogy kihozta magából a maximumot.

„Szerintem az a legfontosabb, hogy amikor előttem volt a lehetőség, éltem vele. Mindig tudunk javulni. Megfelelő tapasztalattal felismerhető, hogy az egy vagy két versennyel korábbi beállítások miért nem működtek, és hogy merre kellett volna elindulni.”

 

Ám hogy ő merre indul tovább, miután már nem számíthat a Mercedes támogatására, még nem világos.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: