DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Minden, amit az új F1-es logóról tudni kell

A száguldó cirkusz hivatalosan is bemutatta új logóját az Abu Dhabi Nagydíj után, a tervezőügynökség egyik szakembere pedig részletesen elmondta, hogy az embléma miért olyan lett, amilyen - sőt, felfedték, hogyan változhat meg a Forma-1, mint brand 2018-tól.

23 év után változott meg a Forma-1 logója, a Carter Wong stúdió által 1994-ben bemutatott szimbólum már a múlté, mostantól a Wieden+Kennedy London ügynökség alkotásához kell hozzászoknunk. Sean Bratches, a sportág marketingfőnöke azt tervezi, hogy teljes brand- és kommunikációs frissítésen fog keresztülmenni a sportág, a Creative Review oldalán megjelent, terjedelmes interjúból pedig újabb részleteket tudhatunk meg az arculatváltásról.

„Az ösztönzést az adta, hogy az egész még rajongóközpontúbb legyen, hogy megértsük, ez jelenti a sportág szívét és lelkét” – nyilatkozta Richard Turvey, a W+K tartalomért és dizájnért felelős kreatív igazgatója. Sokan az ESPN logójával állították párhuzamba az F1 új szimbólumát, ez pedig nem véletlen: a cég korábban az amerikai sportmédia-vállalattal dolgozott együtt, Bratches pedig az ESPN vezetőjelént dolgozott az elmúlt két évtized során.

Az F1 új tulajdonosai folyamatosan azon dolgoztak, hogy hogyan érjenek el új közönségeket, egyúttal hogyan lehet érdekesebben kommunikálni a meglévő rajongók felé. Ennek érdekében mélyreható kutatásokat végeztek a drukkerek között, melyek rámutattak, hogy rengetegen kiábrándultak a sportágból, mondván, az maga mögött hagyta a régmúlt dicsőségét, ahogyan azt is kiemelték, hogy a mérnöki oldal túl nagy hangsúlyba került a pilóták szerepe mellett.

„Látva a kutatást, hogy az emberek hogyan beszélnek a sportágról, ez bátorított minket arra, hogy meghatározzunk egy másik irányt média és dizájn terén. Az egész stratégia ebből fakadt, aztán körülírhattuk, hogy mit kell tennünk az identitással.” Ellie Norman, aki az F1 oldaláról figyelte a változtatásokat, szintén így látta a helyzetet: „A rajongók a pilótákon, a versenyzésen és az emberi tényezőn keresztül akarják megerősíteni elköteleződésüket a Forma-1 felé, ez pedig eltávolít minket attól, hogy az F1 elérhetetlen, és csak az autókról, valamint az üzletről szól.”

Turley szerint az új arculat az előretekintést, a meglepetést, és a dinamikát képviseli, a logó kialakítása pedig az autók gyorsaságára, valamint a pályák kanyarjaira utal. „Az egyik probléma, amit örököltek, hogy volt egy logójuk, identitásuk viszont kevésbé” – mondta Turley, hozzátéve, hogy eredetileg az előző emblémát szerették volna tovább gondolni. „(A Forma-1) azonban valami egyszerűt akart.”

Noha nemrég három lehetséges logó látott napvilágot, a Creative Review írásából kiderül, hogy a W+K egy egész füzetnyi ötlettel állt elő (melyek megtekinthetőek a galériában), melyből a végül kiválasztott hamar kilógott a sorból, természetesen pozitív irányba. „Őszintén azt gondolom, hogy nem tudtuk volna jobban egymáshoz illeszteni az ’F’-et és az ’ı’-t. Gondoltuk, hogy nagyszerű logóval állunk szemben, hatalmas örökséggel, és ha készek voltunk eldobni, azt módszeresen és okkal kellett megtenni.

Magát a logó típusát egy fiatal francia tervező, Marc Rouault álmodta meg, a sztenderd „F1 Regular” mellé két másik betűkészletet, az „F1 Turbo”-t és az „F1 Torque”-ot is elkészítve (a betűtípusok megtekinthetőek a galériában). Turley fontosnak tartja, hogy az új arculat, ahogyan a pályákon, úgy nyomtatásban, a hivatalos rajongói termékeken is egységes legyen.

Íme, néhány példa, hogyan nézhet ki az F1 arculata 2018-tól:



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: