DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Vettel elcsente a pole-t Verstappen elől

Bár az időmérő nagyobb részében a Red Bull holland sztárja tűnt a Mexikói Nagydíj időmérője legfőbb esélyesének, Sebastian Vettel az utolsó pillanatban az élre repítette a Ferrarit. Lewis Hamilton a harmadik.

Reggel óta kicsit melegedett az idő Mexikóvárosban, a pálya hőmérséklete már az autók számára jóval ideálisabb 45 °C környékére kúszott fel, bár a Red Bull csapatfőnökének ez már sovány vigasz volt, lévén Christian Horner már az előző napokban összeszedett egy megfázást!

De a pályán történt eseményekre koncentrálva, a Red Bull az időeredmények terén a Q1-ben továbbra is tartotta a lépést a Mercedesekkel, hiszen Max Verstappen csak egy tizeddel maradt el a leggyorsabb Lewis Hamiltontól és az őt egy hajszállal követő Valtteri Bottastól. Az élen kifejezetten szorosan alakultak az idők, és még Fernando Alonso is bejött ötödiknek, de persze az első szakaszban még nem ez, sokkal inkább a kiesők névsora a lényeg.

gas



A hétvége eddigi része alatt motorhibák miatt csupán pár kör megtételére képes Pierre Gasly ezúttal az elhúzódó javítási munkálatok, meg a rá már egyébként is kirótt rajtbüntetés miatt ki sem hajtott a pályára, lefoglalva ezzel az egyik kiesőhelyet. Csapattársa, Brendon Hartley azonban második F1-es hétvégéjén sikeresen továbbjutott, leszorítva ezzel Pascal Wehrleint, aki egy ideig jó helyzetben volt ahhoz, hogy tíz verseny óta először Q2-be juttassa a Saubert. Búcsúzott ugyanis a hinwiliek másik autóját vezető Marcus Ericsson is, valamint a tempót fájóan nem találó két Haas.

A Q2-ben a motorhibák aztán a másik Toro Rossóra is lecsaptak, Hartley-nak félre kellett húzódnia, mielőtt egy gyorskört is teljesíthetett volna. Verstappen első ígéretes próbálkozását ekkor a sárga zászló még meghiúsította, pár perccel később azonban neki sikerült elsőként bebújnia 1:17 alá egy olyan körrel, ami még legközelebbi üldözőinél is fél másodperccel erősebb volt. Ez a különbség még a második és harmadik helyen álló Hamiltont és Vettelt is arra sarkallta, hogy újra kihajtsanak felmérni a körülményeket és autójuk képességeit, de a hajrában már csak Vettel tudott érdemben javítani idején.

A kiesőket illetően viszont a valaha volt egyik legkiszámíthatóbb Q2-t láthattuk. Hartley-hoz a rajtbüntetései miatt már nem is próbálkozó két McLaren, valamint a megmaradtak közül egyértelműen leglassabb két Williams búcsúzott.

vettel_3

A Red Bullok, a Ferrarik, a Mercedesek, a Force Indiák és a Renault-k részvételével kezdődött a 12 perces utolsó szakasz. Az első körökből Valtteri Bottas jött ki vesztesen, akit megzavart a saját gyorskörére készülő Verstappen a stadionrészben, így a finn a célegyenes helyett inkább a bokszban fejezte be próbálkozását. Az esetet feltartás címén vizsgálni kezdték a sportfelügyelők. A Red Bull hollandjának viszont sikerült megismételnie Q2-es körét, amire Vettelnek és Hamiltonnak sem volt válasza, 2-3 tizeddel maradtak el tőle. Innentől tényleg reálisan kellett számolni azzal, hogy Verstappen behúzhatja első F1-es pole-pozícióját, a legfiatalabbként a sport történetében. A második menetek során azonban Vettel némileg meglepetésre elő tudott húzni egy Verstappenénél is 86 ezreddel gyorsabb kört, ezzel megnyerte a mexikói időmérőt, karrierje 50. pole-ját begyűjtve. Hamiltonnak a harmadik hellyel kell megelégednie, Bottas révén pedig a Mercedes ezúttal szokatlan látványt nyújtva a második sort tudta kisajátítani. Raikkönen ötödik, Ricciardo elé pedig még Ocon is bejött a végén. 

 

A Mexikói Nagydíj időmérőjének végeredménye:

Q3 Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.488  
2 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:16.574 0.086
3 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.934 0.446
4 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.958 0.470
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1:17.238 0.750
6 Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:17.437 0.949
7 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:17.447 0.959
8 Nico Hülkenberg Renault 1:17.466 0.978
9 Carlos Sainz Renault 1:17.794 1.306
10 Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:17.807 1.319
Q2        
11 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:18.099 1.575
12 Lance Stroll Williams-Mercedes 1:19.159 2.635
Brendon Hartley Toro Rosso-Renault - -
Fernando Alonso McLaren-Honda - -
Stoffel Vandoorne McLaren-Honda - -
Q1        
16 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:19.176 1.658
17 Pascal Wehrlein Sauber-Ferrari 1:19.333 1.815
18 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:19.443 1.925
19 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:19.473 1.955
20 Pierre Gasly Toro Rosso-Renault - -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: