DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

„A Ferrari pilótanevelése kudarcot vallott”

A Haas közölte, Grosjean és Magnussen marad az istállónál 2018-ban is: a hír csalódással tölti el a korábbi csapatfőnököt, Giancarlo Minardit, aki szerint a csapatban egy Ferrari-védencnek lenne helye.

A Haast szoros partnerkapcsolat fűzi a Ferrarihoz, ezért adja magát, hogy az együttműködés részeként a Scuderia ide helyezze el egy-egy ígéretes versenyzőjét. A Ferrari-akadémia két tagja is szóba jöhetne a következő szezonban, akik készen állnak az F1-es debütálásra: a tartalékpilóta Antonio Giovinazzi, aki hét szabadedzést is teljesít idén az amerikai istállóval, vagy Charles Leclerc, aki minden bizonnyal Formula-2-es bajnok lesz szezon végén. Jelen állás szerint a Haasnál egyiküknek sem lesz helye.

„Ha ez a helyzet, az kudarc a Ferrari számára” – kommentálta a hírt Giancarlo Minardi, a nevét viselő egykori csapat alapítója, aki reménykedik, hogy a Haas csak pilótáit, Romain Grosjeant és Kevin Magnussent igyekszik nyugtatni. „Továbbra is bízom benne, hogy ezt a döntést csak azért hozták, hogy békét teremtsenek a csapaton belül, amely jelenleg jól teljesít, azzal az egyedüli céllal, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzék a szezon második felében.”



A minardi.it-n megjelent megszólalásban Minardi nem mondta ki, de nyilvánvaló, hogy Giovinazzit képzeli el az istálló egyik ülésében. Nem csupán az olasz utánpótlás, de a Ferrari érdekérvényesítésének szempontjából is vereségnek érezné, ha a 23 éves pilóta jövőre sem mutatkozhatna be:

„Kudarc lenne a Ferrari fiatal versenyzőket célzó rendszere és az olasz motorsport számára is. Szomorú, csüggedt és csalódott vagyok. Ha ez a forgatókönyv megvalósul, nyilvánvalóvá válna, hogy a Ferrari-versenyzők nem részesülnek semmiféle védettségben. A Ferrarinak nem lenne többé döntéshozó hatalma az ügyfelei körében. Nem is akarok ilyen forgatókönyvet elképzelni” – mondta az egykori csapatvezető, aki teljesen természetesnek tartja, hogy a Ferrari joga diktálni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: