DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Óriási ugrás a Renault-erőforrásnak

Nagyon jó hírt kaptak a Renault erőforrását használó istállók, jelen állás szerint ugyanis úgy tűnik, a motorhibát kijavították, akár ugrásszerű javulást is elérhetnek.

Cyril Abiteboul, a Renault vezérigazgatója kijelentette, hogy a gyártó kiküszöbölte az energia-visszanyerő rendszer (ERS) problémáját, amivel a két hetes barcelonai tesztelés során küszködtek. Előtte már a próbapadon is jelentkezett a gond már a tesztnapok előtt, de nem sikerült a tesztelésig kijavítani. Utána nagyon úgy festett, hogy a motorhiba jóval nagyobb, mint hitték, most azonban fellélegezhetnek a franciák erőforrását használó csapatok.

Innentől megbízható lesz a Renault-erőforrás?


A motorért felelős Rémi Taffin nagyobbnak vélte eredetileg a problémát, ami Jolyon Palmer és Nico Hülkenberg tesztkilométereit is jelentősen visszavetette, valamint a Red-Bullnak és a Toro Rossónak is gondokat okozott. Most viszont magabiztosan jelentette be, hogy az ERS problémáit teljes egészében kijavították, a frissítés pedig már ott lesz az autókban Melbourne-ben is.

„Megoldottuk a tesztelés során feltárt ERS-gondot, ami a megbízhatósági problémákat okozta, egyáltalán nem számítunk arra, hogy bármelyik autónkkal is megismétlődne. Meg kell találni az egyensúlyt a teljesítmény emelése és a megbízhatóság megtartása között, feszegetni kell a határokat, de átlépni nem” – nyilatkozta magabiztosan Abiteboul.

 

„Tudjuk, hogy az RS17-essel nagyon erős alappal rendelkezünk, innentől jöhet a könyörtelen és folyamatos fejlődés. A Renault gyári csapatában a stáb minden tagjának képességeiben teljes mértékben megbízunk, hogy az év során nagymértékben fejlesztik majd az autót. Az Albert Parkban is ugyanaz a célunk, mint a többi versenyen, máris pontokat szeretnénk szerezni. Az év során stabilak akarunk maradni és év végére megszerezni a konstruktőri 5. helyet. Kemény csata lesz, de megcsináljuk – tekintett a jövőbe a vezérigazgató.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: