DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Álmodni a bajnoki címről a könnyebbik rész

Max Verstappen első teljes szezonját kezdi a Red Bull színeiben. A világbajnoki címről álmodik, de azt is elismeri, hogy ez a dolog könnyebbik része.

A még mindig csak 19 esztendős holland szupersztár tavaly az Orosz Nagydíjat követően került fel a Red Bull istállóhoz, így valójában már a második évadjában dolgozik a bikáknál. Üstökösként robbant be a sportágba, a Formula-3-ból nagyon korán az F1-be, először a Toro Rossónál stabil pontszerző, majd a Red Bullnál futamgyőztes lett belőle.

Ezek után már csak egyetlen hatalmas lépés maradt Verstappen előtt, természetesen erről is álmodik a holland pilóta. „A világbajnoki címre vágyni túlságosan könnyű, nagyon meg kell harcolnod érte, hogy elérd. A legjobb autót szeretném, a többi pedig már rajtunk múlik” – erősítette meg világbajnoki vágyait Max.

Verstappen nem csak álmodik a vb-címről, hanem tenni is szeretne érte


A holland azonban nem az egyetlen, aki a címre tör, jól tudja, hogy az egyik legnagyobb kihívó, akivel szembe kell néznie, pont a márkatársa, Daniel Ricciardo, akinek pontosan ugyanolyan gépe van. „Az egyetlen, akihez igazán mérhetem magam, az a csapattársam. Mindenki mást a mezőnyből jóval nehezebb megítélni. Daniellel azonban jobban kijövök, mint bárki mással. A pályán meg akarod őt verni, de pályán kívül nyugodt, rendes fiú” – dicsérte istállótársát Verstappen, aki korábban elismerte azt is, az év első felében nem igazán fognak nyerni még.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: