DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Sainz mintha egy másik kategóriába került volna

Carlos Sainz, az idei Toro Rosso vezetése közben úgy érzi, mintha egy másik kategóriába ugrottak volna át. Teljesen más érzetet ad az autó az új szabályoknak köszönhetően.

A spanyol pilóta szerint olyan, mintha a Formula-1 egy kategóriával feljebb került volna, az új, 2017-es szabályváltozások miatt. Az autókon a téli szünet alatt elvégzett változtatások szemmel is láthatóak, de a köridők jelentős gyorsulásán is lemérhetők. Ennek okai a szélesebb gumik és a jóval nagyobb leszorító erő. Ez fizikailag is nagyobb kihívást jelent a versenyzőknek.

Sainz nagyobb élvezetet talál az új autó vezetésében, különösen a megemelkedett kanyarsebességek miatt, amiket a szélesebb gumik és az aerodinamikai változtatások tesznek lehetővé. „Számomra olyan, mintha nem egy másik koncepció lenne, hanem egy másik kategória. Az autó tényleg nagyon könnyen kezelhető, de ugyanakkor jóval gyorsabb a kanyarokban. Nagyon élvezem a változásokat” – dicsérte az új szabályokat a spanyol versenyző.

Sainznak nagyon bejönnek az új szabályok


„Először is, amikor még csak a beállításokat keresgéltük, még nem találtuk a kocsi határait. De néhány menettel később már elkezdhettem nyomni neki és nagyon látványos lett a különbség a tavalyi évad első teszteléséhez képest. Sokkal gyorsabbak vagyunk” – tette hozzá Sainz. Bár több F1-es pilóta is rámutatott, hogy az új kocsik vezetéséhez többet kell edzeniük, Sainz nem találta nehezebbnek az új, Renault motoros Toro Rosso vezetését.

„Nem érzem bonyolultabbnak a vezetését az új STR12-nek, de fizikálisan mindenképpen megterhelőbb a pilótának. Biztosnak kell lenned a kocsid határaiban. Ez nem könnyű, mivel a határok a tavalyi évhez képest sokkal messzebb vannak. Sok időt nyerhetünk a pályán, ha ezt megtaláljuk, az autó szinte kéri, hogy minél inkább nyomjuk neki. Nagyon élvezem” – zárta nyilatkozatát Carlos Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: