Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 23. szerda
F1

Még mindig reménykedik a Haastól távozó mexikói pilóta

A 2016-os F1-es szezont a Haasnál végigversenyző Esteban Gutierrez továbbra is bízik benne, hogy ott lesz a rajtrácson a szezon első futamán, Ausztráliában.

Pascal Wehrlein Sauberhez igazolásával újabb üres folt tűnt el a 2017-es rajtrácsról, így már csak három ülés szabad a mezőnyben, két és fél hónappal a melbourne-i szezonkezdet előtt. Bár ezek közül a Mercedesnél felkínálkozó lehetőségről esett a legtöbb szó az utóbbi hetekben, úgy tűnik, csak formaság Valtteri Bottas bejelentése, ezért a mezőny legkisebb alakulatára, a Manorra fog szegeződni a versenyezni akaró pilóták figyelme. Mivel mindkét 2016-os pilótájuk más gárdához távozott, és a tavaly nyárig alkalmazásukban álló Rio Haryanto visszatérésére sem sok az esély, minden bizonnyal új arcokat láthatunk majd a narancs-kék-fehér autókban.

Az esélyesek száma végtelen, szóba került már a csapattal tesztelő Jordan King, a GP2 ezüstérmese, Antonio Giovinazzi, valamint a KFC Indonesia (mint a Manor potenciális vásárlója) támogatását élvező másik pilóta, Sean Gealel is, de akár az is előfordulhat, hogy egy eddig számításba sem vett versenyző neve kerül bele a kalapba. Persze azok a pilóták is szeretnék megkaparintani az üléseket, akikkel 2017-re egyik gárda sem hosszabbított szerződést: ilyen a Saubertől távozó Felipe Nasr, valamint a Haasnak búcsút intő Esteban Gutierrez. A mexikói nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nagyjából az egész világnak odaszólt, amiért nem ismerik el tehetségét, most pedig úgy vélekedett, hogy időmérők tekintetében egyértelműen pariban volt a gárdának 29 pontot szerző Romain Grosjeannal. „Remélem, hogy ezt észrevették az emberek” – idézte a pilótát a PlanetF1.

„Nagyon szoros volt a küzdelem és teljesen biztos voltam abban, hogy mit csinálok. Őszintén mondom, ha nem érezném, hogy megvan hozzá a sebességem és a tehetségem, valamint hogy képes vagyok rá, akkor nem is folytatnám tovább. Tudom, milyen adottságokkal rendelkezem, őszinte vagyok magamhoz, ahogyan az élet más területén is erre kell törekedni, ha a legjobbat szeretnéd kihozni a helyzetedből. Versenyezni akarok, ezt szeretem csinálni, szerintem megvan hozzá a képességem. Karrierem során több alkalommal is rossz irányba indultam el, de senkit sem akarok hibáztatni. Én felelek a saját helyzetemért, és nagyon keményen dolgozok azért, hogy a lehető legjobban alakuljon a jövőm” – tette hozzá a mexikói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?