DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Régen volt már ilyen felkészületlen az F1

Ez a meglátása a Williams távozó technikai vezetőjének, aki szerint a szabályok lassú körvonalazódása miatt a csapatok jóval kevesebbet készülhettek az új korszakra, mint 2009 vagy 2014 előtt.

Szélesebb abroncsok, szélesebb szárnyak, lényegesen megnövelt leszorítóerő - rengetegszer volt már szó arról, hogy hogyan változik majd meg 2017-re a Formula-1, amely az autók átalakuló külsején is meg fog látszani. A sport számára ez persze nem újdonság, hiszen általában néhány évente meg kell birkózniuk a csapatoknak egy-egy nagyobb szabályváltozással az autók valamely területén, de Pat Symonds szerint a jövő évre való felkészülés mégis sokban különbözik az előzőektől. Ennek fő oka, hogy mivel a szabályok részleteinek és az új gumik paramétereinek meghatározása is elhúzódott, az ideálisnál jóval később kezdődhetett meg a tényleges fejlesztési munka.

„A legnagyobb különbséget az előző szabályváltozásokhoz képest az jelenti, hogy kevesebb lehetőségünk volt a fejlesztésre - az idő és a szélcsatornás tesztelés tekintetében egyaránt” - mondta Symonds, aki az év végén, néhány nap múlva távozik a Williamstől, így valószínűleg jövőre már kimarad ezen csúszás utóhatásaiból.

2009-brawn-williams



„Ugorjunk vissza 2009-be, amikor nagy átalakulás elé néztünk, de előtte évekig beszéltünk róla és korán elkészültek az első vázlatok az új szabályokról. A Williams megállás nélkül működtette a szélcsatornáját, a Toyotának pedig két szélcsatornájában folyt szüntelenül a munka. Rengeteg időnk volt a kutatásra. A következő jelentősebb változásokat 2014 hozta, amikor a számos új hűtési elem mellett az aerodinamika is változott kissé. Akkor is volt elég időnk a kísérletezéshez, de a szélcsatornában már csak heti 80 menetet hajthattunk végre.”

„Ezúttal viszont a szélcsatornában használható gumikat csak február végén kaptuk meg, így csak akkor kezdhettük meg ténylegesen az ottani tesztelést. Persze előtte már dolgoztunk CFD-szimulációkkal, és hogy őszinte legyek, már a szélcsatornát is megjártuk, ahol csak úgy tudtunk tesztelni, hogy a jelenlegi hátsó gumikat tettük fel előre, így próbálva meghatározni az alapvető légáramlatokat. De február óta is csak heti 65 menetet hajthattunk végre a szélcsatornában, és eközben a 2016-os autókon is kellett dolgoznunk.”

Mindezek után pedig Symonds levonta a következtetést: „A fejlesztések tehát szerintem nagyon kiforratlan fázisban vannak a korábbi hasonló helyzetekhez képest, és emiatt lehet az, hogy még senki nem tudja, milyen célokat tűzzön ki maga elé - én magam pedig célok helyett inkább csak várakozásokról beszélek.”

f1-mercedes-hungaroring

A szabályváltozások éve mindig izgalmas időszak, nem csak a csapatok, de a nézők számára is, hiszen az erőviszonyok is könnyen átrendeződhetnek, miközben az autókon új megoldások jelenhetnek meg. Symonds azonban most lelohasztotta azok lelkesedését, akik arra számítanak, hogy az új fejlesztési irányok miatt az egyes csapatok autói látható különbségeket fognak mutatni.

„A szabályok eléggé körbehatárolják a lehetőségeket” - mondta. „A motorborítás körül van csak egy olyan terület, ahol különféle megoldásokat láthatunk majd. Néhol tehát van egy kis szabad mozgástér, de nem nagyon lesznek észrevehetőek az eltérések. Ismét az lesz a helyzet, hogy ha az összes autót feketére festenénk, nehezen lehetne őket megkülönböztetni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: