DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mercedes: 2017-ben is a csapatérdek lesz az első

Toto Wolff évzáró üzenetében méltatta a Mercedes idei teljesítményét, és előretekintett a számos ismeretlent hozó következő szezonra, megfogalmazva az istálló filozófiáját, amihez jövőre tartani fogja magát.

Bármilyen mutatót is nézünk, soha egyetlen csapat sem produkált még zsinórban három olyan domináns szezont az F1-ben, mint 2014 óta a Mercedes, de persze a mindig diplomatikus Wolff nyilatkozatában most is igyekezett arra utalni, hogy mennyi akadályt kellett átugraniuk és harcot kellett megvívniuk ezen eredmények felé vezető úton.

„A csapatunk átírt néhány rekordot a történelemkönyvekben. Nagy elhivatottsággal üldöztük a céljainkat, és az út során minden kanyarban váratlan kihívások vártak ránk. Nicót bajnokká koronázták, majd lelépett a színpadról, Lewis pedig erős karakterének köszönhetően tudta higgadtan és méltósággal viselni a vereséget. Megünnepeltük a győzelmünket, de egyúttal tanultunk is a hibáinkból” - mondta a Mercedes sportigazgatója.

„Mivel a figyelem középpontjába kerültünk, minden döntésünket és minden kimondott szavunkat mikroszkóppal vizsgál át a közvélemény. A rajongók szenvedélyesen kitárgyalják, a média pedig folyamatosan elemzi azokat. De egyelőre elég volt a beszédből: ez most az eredményeink kiélvezésének és a következő szezonra való felkészülésnek az ideje.”

20i1331-667x375



Ha az elmúlt évek során valamikor, hát idén decemberben egész biztosan váratlan helyzetben és némi bizonytalanságban találta magát a Mercedes, hiszen Rosberg előzetes bejelentés nélkül távozott, valószínűleg technikai vezetőjüket, Paddy Lowe-t is elveszítik, mindennek a tetejében pedig a jövőre érkező új szabályokkal könnyen minden a feje tetejére fordulhat a mezőnyben. Wolff elmondása szerint azonban egy dolog biztosan változatlan marad: továbbra sem az egyéni, hanem a csapatsiker lesz az elsődleges fontosságú a Mercedes számára.

„A továbbiakban is a csapatunk legjobb érdeke szerint fogunk eljárni. Ez a filozófiánk nagyobb bármely szezonnál vagy versenyzőnél. Ezen értékeink teremtették meg három világbajnoki cím alapjait, és nem engedünk belőlük most sem, amikor a negyedik bajnoki hadjáratra készülünk 2017-ben” - hangzottak Wolff szavai, aki ha ennek ellenére továbbra is igyekszik szabaddá tenni a küzdelmet két pilótája között, akkor azért panaszra a nézőknek sem lesz okuk.

„Megbirkózunk az új szabályokkal, köszöntünk egy új versenyzőt és minden korábbinál erősebb ellenfelekkel szállunk harcba. Mindez komoly teszt elé állítja a csapatunk karakterét, erejét és képességeit. Jöjjön!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: