DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Felipe Nasré az év legjobb kampánybeszéde

Lehet, hogy egy pár éve még nagy tehetségként beharangozott pilóta jövőre már nem lesz az F1-es mezőny tagja. Pedig Nasr saját pontszerzéseit jobb pénzforrásnak tartja, mint bármilyen szponzort.

Felipe Nasr, a korábbi Williams-tesztelőből lett Sauber-pilóta két évet húzott le a svájci alakulatnál, amelyek közül a tavalyi lehetett emlékezetesebb számára, hiszen az akkor még egyértelműen a középmezőnybe tartozó autóval néhány erős helyezéssel is kitűnhetett a mezőnyből. Idén azonban a csapat autója visszaesett az erősorrendben, így a brazil is csak interlagosi 9. helyére tekinthet legfényesebb helyezéseként, noha az éppen kellett is ahhoz, hogy a Saubert a Manor elé ugrassza a konstruktőri tabella 10. pozíciójába.

Míg csapattársa, Marcus Ericsson maradását már bejelentették a hinwiliek, a jobb eredményekkel rendelkező Nasrnek még nem tisztázódott a jövője. Már csak a Saubernél vagy a Manornál lehet esélye, előbbinél ráadásul a hírek szerint Pascal Wehrlein és Rio Haryanto is előtte áll a várólistán, miután az őt eddig segítő szponzor, a Banco do Brasil kihátrált mögüle az elmúlt hónapokban.

nasr-sauber



Nasr mindazonáltal igazságtalannak érezné, ha nem jutna számára ülés 2017-ben: elmondása szerint eredményeivel bármilyen szponzorációnál több pénzt keresett már a Saubernek.

„Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem, annak érdekében, hogy kiérdemeljem a helyem. Képes voltam olyan eredményességgel versenyezni, mint amire szerintem a Formula-1-nek szüksége van. Amikor megnyílt a lehetőség, ott voltam hogy megragadjam, és pontokat szereztem a csapatnak. Az első szezonomban 27 pontig jutottam, ami kellett ahhoz, hogy megelőzzük a McLarent a tabellán. Idén még a nehézségeink ellenére is mindig közel kerültünk a pontszerzéshez, amikor alkalom adódott erre, és végül Brazíliában sikerült is” - fényezte kicsit önmagát a 24 éves brazil.

„Az elmúlt két évemet mérlegelve az látszik, hogy mindig képes voltam szállítani, amit a csapatom kért, és már csak emiatt is nagyon csalódott lennék, ha jövőre nem maradhatnék itt.”

A Manor átlépése a konstruktőri tabella utolsó előtti helyéért nagyjából 13,5 millió dollár extra bevételt jelent a Saubernek, aminek biztosan lesz helye a pénzügyileg még a nyári eladás után sem zöldágra vergődött csapatnak.

„Azt hiszem, hogy ez nagyon sokat számít. Én juttattam extra bevételhez a csapatot; mindenki tudja, hogy milyen komoly összegről van szó. Ennél jobb bevételi forrást nem is találhatnék nekik. Nincs olyan szponzorációs támogatás, ami többet érne az eredmények szállításánál” - érvelt Nasr, akinek legnagyobb bánatára nem létezik olyan szabály az F1-ben, hogy egy istállónak kötelessége megtartani az őket előkelőbb konstruktőri helyezéshez juttató pilótát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: