DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Egy ember, aki forradalmasította az F1-et

Az 58 éves korában elhunyt Aki Hintsa számtalan pilótát segített pályafutása során, egyik honfitársa pedig forradalminak nevezte azt, amit a finn elért életes során.

Az 58 éves korában elhunyt egykori orvos és terapeuta leginkább a McLaren csapatánál töltött időszakában vált ismertté, amikor olyan pilótákat segített világbajnoki címekig és futamgyőzelmekig, mint Mika Hakkinen, Lewis Hamilton, vagy éppen Kimi Raikkönen. A finn szakember hosszú ideje küzdött daganatos betegségével, de pályafutása alatt olyan tapasztalatot és ismeretanyagot adott át a vele együtt dolgozó pilótáknak, amiért azok mai napig hálásak neki.

F1-es teendői mellett barátjával és üzlettársával, Jussi Raisanennel együtt megalapította a Hintsa Performance-t, egy fizioterapeutákból, személyi edzőkből és más specialistákból álló cégét, mely Hamilton mellett például Sebastian Vettel és Daniel Ricciardót is segítette a korábbi években. Kevesen tudják, de Hintsa F1-es évei előtt Afrikában dolgozott orvosként és misszionáriusként, segítve a fegyveres konfliktusok áldozatait. Mindemellett arra is szakított időt, hogy az etióp hosszútávfutók edzésmódszereit tanulmányozza.



Munkatársa, Raisanen halála után közzétett egy levelet, melyet Hintsa írt munkatársainak, néhány nappal a halála előtt: „Nagyon büszke vagyok rátok, és teljes mértékben megbízom bennetek, hogy missziónk egyre csak növekedni fog, hiszen az embereknek jobb életre van szüksége. Tudom, hogy remek kezekben vagyok, Istenre bízom magam, küldetésünk pedig folytatódni fog.” Hintsa honfitársa, a korábbi F1-es pilóta Mika Salo a következőképpen vélekedett a néhai orvosról a finn MTV-nek: „Aki valósággal forradalmasította az F1-et, egy egészen új látásmódot honosított meg számtalan szakembernél, és rengeteg pilóta mentalitásán sikerült változtatnia.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: