DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ezzel fog foglalkozni Button 2017-ben a McLarennél

A brit F1-es pilóta Abu Dhabi után szögre akasztja a bukósisakját, hogy elmondása szerint „végre azt csinálja, amit csak akar” - jelenlegi főnöke azonban felfedte, a McLaren milyen pozícióban számít rá.

A 17 évnyi Forma-1 után időlegesen, de az is lehet, hogy véglegesen visszavonuló pilóta többször kijelentette már, hogy mivel akar foglalkozni a következő évben, akkor, amikor nem kötik többé időpontok. Lehet, hogy versenyezni fog más sorozatokban, az viszont biztos, hogy az eddigieknél még nagyobb hangsúlyt szeretne kedvenc sportjára, a triatlonozásra fordítani. Ahogyan Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója elmondta, a 2009-es bajnok azért mégsem lesz teljesen szabad jövőre, hiszen aktívan számítanak rá a csapat életében - szerződése szerint pedig bármikor beugorhat Fernando Alonso, vagy Stoffel Vandoorne helyére, ha a szükség úgy kívánja.



„Nagyon sokféle módon hasznosíthatjuk a tapasztalatát, a visszajelzéseit és az iránymutatását” - idézte a franciát a Crash.net. „Nagyszerű, ha ott van az autóban, de azon kívül is hasznos tud lenni, különösen ekkora tapasztalattal, amellyel ő rendelkezik. A szimulátoros csapatnak fontos része lesz majd, hiszen remek viszonyítási alapot jelent majd az új autónál. Néhány nagydíjon is ott lesz majd velünk, a látása, úgy értem, a megjegyzései fontosak és érdekesek lesznek a csapat számára, az autón kívül is. Nagyszerűen hasznosíthatjuk majd sokéves tapasztalatát.”

Button a 2000-es Ausztrál Nagydíj óta, amikor megejtette debütálását a Williamsnél, minden versenyen részt vett: a grove-iaktól a Benetton-Renault-hoz igazolt, 2003-tól pedig a BAR-Hondát erősítette. A gyári Honda 2008-as kivonulásával majdnem állástalanná vált, egy évvel később viszont bajnoki címet ünnepelhetett a japánok alapjain nyugvó Brawn istállóval. A brit 2010 óta a McLarennél tekerte a kormányt, utolsó győzelmét a 2012-es Brazil Nagydíjon szerezte meg, azóta viszont csak „futott” az eredmények után az egyre gyengébbé váló istállónál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: