DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen nagyon keményen kiosztotta Vettelt a futam után

Max Verstappent a pihenőszobából rántották ki büntetése után, így Sebastian Vettelé lett az F1-es Mexikói Nagydíj harmadik helye - az ifjú holland természetesen nem hagyta szó nélkül az esetet.

Az izgalmasan kezdődő, ám annál álmosabban alakuló Mexikói Nagydíjba a Red Bullok és Sebastian Vettel csatája hozott némi színt: bár Max Verstappen zárt a harmadik helyen, a versenybírák egy gyors lefolyású vizsgálat alatt megfosztották a dobogótól, így a rádióban panaszkodó Sebastian Vettelé lett a pódium legalsó foka - a német egyébként utoljára Monzában locsolhatta a pezsgőt.



Noha az már a pihenőszobában látszott Verstappen arcán, hogy csalódott a stewardok döntése miatt, a verseny utáni interjúk során már lehiggadva, a helyzettel mégsem teljesen megbékélve értékelte a futam utolsó néhány körét. „Úgy vélem, ugyanaz történt, ami az első kör első kanyarjában Lewisszal” - nyilatkozta a holland a Sky Sports-nak. „Ő is lefutott a pályáról, előnyt szerzett vele, Nico is ugyanezt tette, miután koccantunk, és szintén előnybe került. Én viszont, miután elfékeztem magam, ugyanolyan távolságban tértem vissza elé. Ez nevetséges.”

Verstappenre csapata szólt rá, hogy adja vissza a pozíciót, ő azonban a leintésig Vettel előtt maradt - sokak szerint azért, hogy ezzel megkönnyítse a német mögött haladó csapattársa, Daniel Ricciardo dolgát. „Azt mondták, hogy adjam vissza, de egyszer sem erősítették meg. Nem tartottam fel Vettelt, csak megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból” - mondta a holland, majd kitért Rosberggel történt első kanyaros koccanására is. „Ha azért nem adtak nekem büntetést, ezért sem kellett volna.”

A Red Bull-pilóta testközelből láthatta, amint Ricciardo meg próbálja előzni Vettelt a négyes kanyarban, ahol ugyan koccantak, a sorrend pedig változatlan maradt közöttük. „Én legalább tudom, hogyan kell ezt jól csinálni, ő viszont nem” - szúrt oda Vettelnek az ifjonc. „Egyszerűen nevetséges, amit csinált. Daniel már mellette volt, ő pedig ráhúzta a kormányt, mégis ő az, aki folyton kiabál a rádión. Nem is tudom, hányszor használ trágár szavakat, szerintem vissza kellene mennie az iskolába, hogy még tanuljon egy kicsit ezen a téren. Később fogok vele beszélni, mert elképesztő, amit csinált. Mindig frusztrált, és egész hétvégén kiabál a rádióban - kicsit zavartnak tűnik mostanság” - összegezte mondandóját Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: