DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A McLaren már tagadja is az Apple-híreket

A sajtóban megjelent, a csapat felvásárlásának lehetőségéről szóló hírek messzebb esnek a valóságtól, mint az alma a fájától. Akár ez is állhatna a csapat közleményében, de ennél jóval nyersebben fogalmaztak.

mclaren-dennis



Szerda délután jelent meg a brit Financial Times oldalán a hír, miszerint az informatikai cég, az Apple tárgyalásokat kezdett a McLarennel azzal a szándékkal, hogy részesedést vásároljon vagy befektessen a szerteágazó tevékenységekkel foglalkozó vállalatba.

Az információt számos nagyobb, autókkal és autósporttal foglalkozó médium is átvette, ezt látva pedig a McLarennél indokoltnak érezték, hogy helyre tegyék a dolgokat, mert azok szerintük nagyon is helytelenül állnak.

A csapat egy szóvivője a következőt nyilatkozta: „Megerősíthetjük, hogy a McLaren nem tárgyal az Apple-lel semmilyen befektetés lehetőségéről. Ahogy azzal mindenki tisztában lehet, a cégünk természetéből kifolyólag időnként bizalmas beszélgetéseket folytat partnerek széles körével, viszont ezeket szeretnénk továbbra is bizalmasan kezelni.”

Persze az F1 történetében sok példa volt már arra, hogy egy cáfolat az igazat állította, de ugyanennyi volt arra is, hogy ennek ellenére is bekövetkezett az idő előtt napvilágot látott esemény. A mostani helyzethez az egyik legnagyobb autósporttal foglalkozó szaklap, a Motorsport.com vezérigazgatója csak ennyit fűzött hozzá:

„Nem ez a legmeggyőzőbb cáfolat, amit valaha hallottam” - írta Twitteren Charles Bradley.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: