DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

A Pirelli elárulta, mi jelent számukra nehézséget

Az olasz gumigyártó már három csapattal - Ferrari, Red Bull Mercedes - is kipróbálta 2017-es abroncsait, de Paul Hembery szerint egy fontos tényezőt nagyon nehéz visszaadni a hibrid autókkal.

Monza után nem állt le a körözés: a Mercedes a Paul Ricard-ra, a Ferrari Barcelonába küldött egy-egy tesztcsapatot, hogy Pascal Wehrlein, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel révén próbálgassák a 2017-re tervezett gumikat. Ahogy korábban a Red Bull, mindkét csapat 2015-ös autója módosított változatával körözött a pályán - a Ferrari már az új aerodinamikai csomag mását is megpróbálta megalkotni. Ennek ellenére a Pirelli nem teljesen elégedett, ugyanis a cég motorsportért felelős igazgatója, Paul Hembery szerint ezekkel a gépekkel nem tudják szimulálni azt a leszorítőerőt, melyet a jövő évi autók generálnak majd.



„Ez van” - nyilatkozta a brit szakember az F1i.com-nak. „Ez nem egy újautós projekt a csapatok számára, és nem is olyan, amellyel versenyezni fognának. Ennek kiküszöbölésére számtalan olyan technikát alkalmaznak, melyekkel szimulálni próbálják a terhelést, de ez néha átmegy abba, hogy túlságosan lelassítják az autót. Hogy őszinte legyek, néhány évvel ezelőtt a Toyotával előfordult már, hogy megpróbáltuk elérni azt a bizonyos terhelést, de az autó olyan lassú lett az egyenesben az ellenállás miatt, hogy nem tudtuk elérni azt, amit szerettünk volna.”

Hembery a nehézségek ellenére is úgy véli, hogy a tesztek kulcsfontosságúak a 2017-es felkészülés szempontjából - egyúttal megköszönte a csapatok segítségét. „Azt kell, mondjam, hogy a három résztvevő csapat fantasztikus munkát végzett, és a Forma-1 többi résztvevőjének is hálásnak kell lenniük nekik, hiszen komoly pénzeket fektettek a velünk folytatott munkába - annak érdekében, hogy a sportág jövőre megkapja, amit kíván.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: