DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

A Williams a 3. edzésen jön az új padlólemezzel

A grove-i gárda már korábban is nyilvánosságra hozta, hogy a Hungaroringen új padlólemezt vetnek be az FW38-asokon, de a szóban forgó elemet csak a harmadik edzésen használják először.

A mezőny élén tanyázó Mercedes-Ferrari-Red Bull hármastól némiképp lemaradófélben lévő Williams a Magyar Nagydíjat felvezető előzetesében hozta nyilvánosságra, hogy a Humgaroringen új padlólemezet vetnek majd be. Csakhogy az elem nem készült el időben, így a két FW38-asokon a régi padlólemezeket használták a pénteki szabadedzések során. Ám az éjszaka során megérkezett az újítás, ettől pedig azt várják a grove-iak, hogy sokkal előrébb végezzenek a magyar pályán. A Hungaroring alapból nem kedvez a Williamsnek, a pénteki edzéseken pedig úgy tűnt, hogy a McLaren lépett fel negyedik erővé - lévén a wokingi autók mindkét gyakorláson kisajátították a 7-8. pozíciókat.



„Elég komoly újítás érkezik majd, hiszen a harmadik edzésen bevetjük a padlólemezt, amitől azt reméljük, hogy előrébb fogunk majd végezni” - idézte az F1.com a Williams teljesítményért felelős mérnökét, Rob Smedley-t. „Az első szárnyak tesztelése érekében is futottunk néhány installációs kört, némi különleges adat reményében. Ezen kívül a régi specifikáció mellett maradtunk, hiszen inkább a felfüggesztésen folyó munkára akartunk koncentrálni.”

Felipe Massa két 12., Valtteri Bottas pedig egy 13. és egy 14. helyet gyűjtött a pénteki gyakorlások során, ez pedig korántsem mondható reményt keltő teljesítménynek. „Amikor sikerült megfelelő állapotba hozni az autót, elfogadhatóan teljesítettünk, különösen ami a hosszú etapokat illeti - ez mindenképp pozitív számunkra. Még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, de úgy vélem, lassan visszakerülünk a szokásos helyünkre, a három élcsapat mögé” - tette hozzá a brit szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: