DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. február 24. szombat
F1

„A technológiának semmi köze a show-hoz”

Eric Bouiller, a McLaren F1-es csapatának versenyigazgatója úgy véli, a jelenlegi hibrid erőforrások a technológia csúcsát jelentik, és nem azokon kell változtatni, ha hangosabb motorokat szeretnének.

A turbómotorok és a hibrid rendszerek 2014-es bevezetése óta folyamatosan kritikák tömkelege éri a Formula-1-et, amelyek közül nem egy a megváltozott motorhangra irányul. A nézők hiányolják a korábbi, V10-es és V8-as érákban megszokott hangerőt, s már a döntéshozók is igyekeznek lépni ennek érdekében, hiszen az idei évtől mesterségesen igyekeztek felerősíteni a motorhangokat – igaz, a várt jelentős áttörés egyelőre elmarad.

boullier



Eric Boullier úgy véli, a rajongóknak joguk van hangosabb erőforrásokat követelni, az F1-nek pedig kötelessége teljesíteni ezeket a kéréseket, ugyanakkor azt is kiemeli, hogy amikor a halk motorokat kritizálják, nem szabad a technológiát hibáztatni emiatt:

„Úgy vélem, nem szabad belekevernünk ebbe a történetbe a technológiát” – jelentette ki a McLaren versenyigazgatója az F1i.com szakoldalnak nyilatkozva. „A technológia adott: ezeket a hibrid erőforrásokat használjuk, amelyek igen magas színvonalat jelentenek. Ennek viszont az egyik következménye, hogy változott a hangjuk. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik probléma a motorhangokkal van.”

„Ez már nem a technológiához tartozik, hanem a show-hoz” – magyarázta tovább Boullier. „A rajongók másfajta hangokat akarnak, ekkor viszont már nem a technológiáról beszélünk, hanem a show-ról. Van néhány utcai sportautó, amely rendelkezik ilyen hangberendezéssel, szóval miért ne vizsgálhatnánk meg annak lehetőségét, hogy jobbá tegyük a show-t a rajongók számára? De ennek semmi köze a technológiához.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: