DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Jobb szereplést vártak a Manornál

Noha faragni tudtak eddigi hátrányukból, a Manor autói Melbourne-ben is sereghajtóként szerepeltek a mezőnyben - a gárda sportigazgatója sokkal jobb szereplést várt csapatától.

Szinte csak az alapok nem változtak a Manornál a holtszezonban: a dinningtoni csapat új vezetést kapott, pilótákat cserélt, valamint technikai együttműködést kötött a Mercedesszel és a Williamsszel is. Dave Ryan, a gárdát idéntől vezető brit éppen a felturbózott műszaki arzenál miatt azt várta, hogy legalább a középmezőny végével harcban lesznek majd - a szezonnyitó azonban kiábrándító eredményt hozott.



„Szerintem nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy egyáltalán nem ott voltunk, ahová vártuk magunkat” - nyilatkozta Ryan az Autosportnak. „Folyamatosan ott autóztunk a mezőny mögött, ami minimális elvárás volt, de szerettem volna azt hinni, hogy képesek vagyunk a 14., vagy a 16. helyért harcolni. De legalább közeledtünk a mezőny végéhez, nem pedig leszakadtunk onnan.”

A versenyigazgató hozzátette: csapatának megvannak a forrásai ahhoz, hogy jelenlegi pozíciójából előrelépjen majd. „Remek helyzetben vagyunk, sokkal nagyobb mértékben, mint régen. Nagyon vágyunk arra, hogy előrelépjünk, ehhez pedig megvannak a forrásaink. Tudjuk, hogy milyen területeken vannak gyengeségeink, és hogy hol kellene fejlődnünk, de nem lehet csak úgy bemenni a boltba, hogy megvegyünk, amire szükségünk van a javuláshoz.”

„Erre házon belül kell megoldást találnunk, vagy rengeteg időt kell beleölnünk - mindez nem egy nap alatt fog történni, amit elfogadok. Pontosan tudjuk, hogy hol kellene több időt és pénzt befektetnünk, ezt viszont nem tehettük meg a múltban. A csapat már azzal is fantasztikus munkát végzett, hogy túljutott azokon, amik történtek, most pedig jogot kell formálnunk arra, hogy nem véletlenül vagyunk itt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: