DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

25%-kal lesznek hangosabbak az idei motorok

Már számszerűsíteni is lehet, hogy mennyivel növekedik majd az F1-es autók hangja az idén életbe lépő szabályváltozások által, bár Pat Symonds szerint beavatkozás nélkül is javulna a helyzet.

Az új motorszabály 2014-es érkezésekor a közönség általános elégedetlenséggel fogadta, hogy az erőforrások kisebb hengerűrtartalma és a hangtompítóként funkcionáló turbó révén a V6-os motorok már koránt sem süvítenek olyan markánsan, mint az előző évtizedekben az a sporttól megszokott volt. Noha a kritikák áradata idővel enyhült, az F1 szabályalkotói elkötelezték magukat olyan módosítások mellett, amelyek az idei évtől kezdve megnövelik az erőforrások által kibocsátott hangot.

Az F1-es autók idéntől legalább két kipufogóval rendelkeznek majd, amelyek közül az egyiken kizárólag azok a gázok távoznak majd, amelyek eddig elvesztek a turbó működésének hatására - ez pedig extra hanghatással jár.

Dppi_00115016_228



„Ezáltal 20-25%-kal emelkedik majd a hangerősség, tehát igen jelentős mértékben” - összegezte Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója az Autosport International Show vendégeként. „Persze még nem hallottuk, hogyan működik majd ténylegesen a pályán, de véleményem szerint a turbók régi sajátosságai is felismerhetőek lesznek, mint a fütyülések és a pattogások.”

Symonds arra is rámutatott, hogy idővel akkor is javult volna a motorok hangja, ha nem hozzák meg az erre irányuló szabályokat.

 „Ez egy természetes folyamat, hiszen a hang nagy része a hengerek által kifejtett nyomásból származik, ami minél magasabb, annál erősebb hangot generál. A motorok fejlesztése során pedig alapvetően azáltal nyerünk nagyobb teljesítményt, ha ezt a nyomást növeljük. Már 2014-hez képest is komoly javulást figyelhetünk meg. Az autók természetes folyamat révén hangosabbak lettek, ahogy hangosabbak lesznek idén is, csak ehhez most még hozzájön a kipufogókon elvégzett változtatás is” - magyarázta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: