DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Merhi-go-round: Csapatot válthat a spanyol

Egyáltalán nem tűnik kizártnak, hogy a legkisebb F1-es csapatnál, a Manornál végül egyik idei versenyzőnek sem lesz maradása: Roberto Merhi épp ezért másfelé is nézelődik.

Roberto Merhi nem az a típus, aki kevéssel megelégedne, vagy fel akarná adni az álmait: ez derül ki a fiatal spanyol versenyző legutóbbi nyilatkozatából, melyet a Cadena Cope nevű spanyol rádióállomásnak adott. A tavalyi sikertelen caterhames próbálkozások után 2015-ben végül a Manorral debütáló 24 esztendős pilótát arról kérdezték, hogy mekkora az esélye arra, hogy jövőre ismételten szerepet kapjon a Formula-1-ben:

merhi_szocsi_cs



„Hetven százalék” – felelte Merhi. „Mérlegeljük a lehetőségeket, melyekből jó pár van, nekünk pedig a legjobbat kell kiválasztani közülük” – tette hozzá, de azt is hangsúlyozta, hogy nem tartja kizártnak, hogy jövőre teszt- vagy tartalékpilótaként szerepeljen, mielőtt 2017-ben visszatérne a királykategóriába.

„Mindenesetre ez egy fontos év volt, hiszen sikerült teljesítenem az álmomat és Formula-1-es pilóta lett belőlem” –nyilatkozta Merhi, aki egyúttal arról is beszélt, hogy autója még csapattársáéval, Stevensével sem ért fel. Ennek ellenére azért a szépre is tud emlékezni:

„Noha nem szereztünk pontot, a csapat nagyon elégedett a szezonnal. A csúcspont Silverstone volt, hiszen a verseny végén a pontszerzőkkel azonos tempót tudtam autózni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: