DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Nem fog változni a Mclaren aero-filozófiája

A Honda motorsport-főnöke úgy véli, hogy az F1-es motorjuk köré épített karosszéria tervezési filozófiája nem fog változni, inkább kifinomultabb lesz - és természetesen sokkal jobb teljesítményben reménykedik.

Az új motorgyártó érkezése miatt a McLarennek jelentől változásokat kellett végrehajtani karosszériáján az idei szezon előtt - az új koncepciót a csapattagok csak „size zero”-ként emlegették, ami annyit takar, hogy az eddigieknél sokkal keskenyebb lett az autó hátsó kialakítása. Talán nem csak a motor, hanem az aerodinamikai módosítások is szerepet játszottak a gárda idei gyengélkedésében, ennek ellenére Yasuhisa Arai, a Honda motorsport első embere úgy nyilatkozott az F1i.com-nak, hogy az elképzelést a 2016-os szezonra is megőrzik majd.



„Mindig éreztük a nyomást, a nagyszerű pilóták és a McLaren felől is, mely igaz, jó szándékú nyomás volt” - mondta a japán. „Úgy vélem, hogy ez teljesen normális, mi pedig mindig nyitottak voltunk arra, hogy megbeszéljük a történteket, és meghatározzuk, milyen irányba induljunk el. A kommunikáció remekül zajlott, a csapatnál pedig megértettek mindent, így megtartottuk az eredeti filozófiánkat - viszont sokkal kifinomultabbá szeretnénk majd tenni.”

Amikor arról kérdezték Arai-szant, hogy ez a terv még kisebb méretű erőforrást takar-e, így válaszolt: „Ez nehéz kérdés, hiszen majdnem a minimumon vagyunk! De ezt a különleges és agresszív dizájnt kell alkalmaznunk. Sokkal több fejlesztésre van szükségünk, de ebben az évben nagy előrelépést érzékeltem mindkét oldalról, a motor, valamint a karosszéria/aero felől is. Számtalan elemet próbáltunk ki minden versenyen, ebből kifolyólag pedig rengeteg adatot gyűjtöttünk össze - remélem, jövőre sokkal jobb csomaggal állunk majd elő.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: