Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. július 21. vasárnap
F1

Hülkenberg vs. Ricciardo: Nincs büntetés

A versenybírák meghozták a határozatot az USA Nagydíját követően: senkit nem büntetnek a Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo között történt ütközés miatt.

Az austini verseny 36. körében történt az incidens Hülkenberg és Ricciardo között, amikor az ötödik pozícióért csatáztak – a Force India-pilóta próbálkozása balul sült el és a Red Bullnak ütközött. Az eset következtében Hülkenberg néhány, törött felfüggesztéssel megtett méter után feladta a futamot, azonban Ricciardo még tovább tudott menni és végül a tizedik helyet szerezte meg.

Hülkenberg

A futam során vizsgálni kezdték az esetet, azonban később azt a tájékoztatást adták, hogy a verseny után hoznak végső döntést. Így is történt, végül Hülkenberg büntetés nélkül megúszta az affért. Az FIA határozatát azzal indokolta, hogy a német autójának első vezetőszárnya sérült volt, emiatt nem rendelkezett megfelelő leszorítóerővel, így nem tudta elkerülni az ütközést. A stewardok tehát versenybalesetnek minősítették az incidenst.

Hülkenberg már nyilatkozott a kiesésével kapcsolatban, és elmondta, őt is meglepte, hogy nem volt minden rendben az autójával. „Érdekes volt. Ahogy visszaértem a garázsba, mondták, hogy gond volt az első szárnnyal. Úgy tűnik, korábban már megsérült, és nem sokkal az előtt tört el, hogy Danielt támadtam volna.”  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?