DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Megmentett sebességváltókra büszke a McLaren

Szingapúrban mindkét autó váltója túlhevült és tönkrement, ám sikerült „visszahozni őket a halálból”. A wokingi F1-es csapat története során még sosem élt túl ekkora hőmérsékletet sebességváltó.

Emlékezhetünk rá, hogy a Szingapúri Nagydíj kieséssel zárult a McLaren mindkét versenyzője, Fernando Alonso és Jenson Button számára: a két Honda-motoros autó azonos okból mondta fel a szolgálatot, gumitörmelék és pályára hullott levelek tömítették el a sebességváltó hűtőjének nyílását. Az olajhőmérséklet emelkedni kezdett, mígnem annyira forróvá vált, hogy megolvasztotta a szenzorok alkatrészeit. A mérnökök így nem jutottak adatokhoz, biztonsági okokból pedig úgy döntöttek, a bokszba rendelik a két pilótát.



A csoda ezután történt: bár első pillantásra azt hitték, a sebességváltókat kukába kell dobni, a túlforrósodás csak minimális kárral járt. „Amikor a váltó ilyen extrém jellegű hőmérsékleten működik, katasztrofális károsodást láthatunk a belső alkatrészeken: az acél lágyulni kezd, a sebességváltó fogai pedig eltörnek” – magyarázta Jonathan Neale, a McLaren versenyrészlegének igazgatója.

„Mi viszont azt fedeztük fel, hogy a váltóházak sértetlenek maradtak, holott 45 százalékkal magasabb hőmérsékletet kellett kiállniuk, mint amire tervezték őket” – folytatta, köszönetet mondva a kenőanyag-szállító ExxonMobilnak a jó minőségű olajért, amely nem tett kárt a komponensekben. Neale még egy különleges részletet elárult:

„A váltóért felelős csapat átnézte a történetünk során gyűjtött adatokat. Ez volt a valaha mért legmagasabb túlélt működési hőmérséklet, amelyet rögzítettünk, a próbapadon mégis úgy működnek, mint egy vadonatúj sebességváltó. Valósággal a halálból hoztuk vissza őket, ami hihetetlen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: