DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Szigorúbb lett a pályaelhagyási szabály(?)

A tegnapi WMSC-ülésen bejelentették a legfontosabb 2016-os F1-es szabályváltozásokat – a pályaelhagyásra vonatkozó szabály látszólag szigorúbb lett, a büntetési rendszer viszont úgy tűnik, változatlan.

A Formula-1-es versenyzők bizottsága néhány héttel ezelőtt, a Belga Nagydíjon tapasztalt gumiproblémákra, többek közt Rosberg és Vettel defektjére hivatkozva azt kérte az illetékesektől, hogy a jövőben kezeljék szigorúbban a pályaelhagyásra vonatkozó szabályokat. Szeptember közepén megjelent közleményükben ez állt: „A versenyzői bizottság úgy hiszi, hogy az aszfaltozott bukóterek megnövekedett száma oda vezetett, hogy szigorúbban kell kezelni a versenypálya határára vonatkozó szabályokat.”

eaurouge_2015_d



A Motorsport Világtanács szerdai ülésén többek közt ezzel kapcsolatban is döntöttek: a versenyzőknek a jövőben kötelessége minden körülmények közt tiszteletben tartani a pálya szélét jelző fehér vonalat – a gyakorlatban eddig csak akkor büntettek érte, ha a pálya elhagyásával előnyt szereztek, vagy az adott helyre az eligazításon külön felhívták a figyelmüket.

A közleményben a következő áll: „A Sportszabályzat a pálya elhagyására vonatkozó részét egyértelműsítettük, mely kimondja, hogy a versenyzőnek mindent meg kell tennie, hogy mindig a pálya területén maradjon, és megfelelő ok nélkül ne hagyja el szándékosan a pályát. A büntetéseket annak figyelembe vételével osztják ki, hogy a versenyző előnyt szerzett a manőverrel vagy sem.”

Az ezzel együtt bejelentett 2016-os szabálymódosítások többek közt a motor- és sebességváltó-csere miatti büntetéseket érintik, melyeket ezentúl a következő sorrendben érvényesítenek: az időmérő előtt történt cserék esetében a csere időpontját veszik figyelembe, a kvalifikáció után viszont azt, hogy ki jelentette először az FIA technikai delegáltjának. Szintén a hétvégéket érintő változtatás, hogy ha egy versenyző miatt félbe kell szakítani a rajtprocedúrát, az adott pilóta a bokszból lesz kénytelen elrajtolni ezentúl.

További módosítások:

- Pontosították a szélcsatorna és a CFD felhasználására vonatkozó szabályokat, elsősorban a hatékonyabb ellenőrizhetőség érdekében.

- Az autóknak mostantól a teszteken is azonos biztonsági követelményeknek kell megfelelni, mint a versenyhétvégéken.

- A 2017-es szezontól kezdve tilos lesz az autó orrkúpjára fedélzeti kamerát szerelni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: