DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Massa: Spában bármi lehetséges

Felipe Massa nincs elkeseredve az F1-es Belga Nagydíj időmérője után, hiszen szoros csatában a hetedik helyet szerezte meg, ám ez az a pálya, ahol véleménye szerint bárhogy alakulhatnak még a dolgok.

Felipe Massa egy szoros csata után csak a hetedik rajthelyet szerezte meg, ám bízik benne, hogy a pálya adottságai miatt még igazán jó versenyt futhat. „Az utolsó szektorban veszítettem egy kis időt, és az eredményeket elnézve ez jó néhány pozíciómba került, hiszen szoros volt az állás. Frusztráló, de ez egy hosszú verseny, és a pálya számtalan meglepetést tartogathat, az egyik közülük az időjárás. Biztosnak kell lennünk benne, hogy jó rajtunk legyen, és annyi helyet előrelépni, amennyit csak lehet, utána pedig arra építhetünk.”

W89P2340_resize



Rob Smedley, a teljesítményért felelős igazgató elmondta, hogy örül a mai eredménynek, hiszen a riválisaikhoz képest jobb időket futottak. „Előreléptünk az időmérő folyamán, és ez pont akkor történt, amikor az igazán számított. Felipének nem volt a legtisztább kvalifikációja, mivel a Q1 elején újra kellett programoznunk az autóját, ami késleltette őt abba, hogy a pályára guruljuk, ám jól megoldotta. Valtteri nagyon erős kört futott, így a harmadik lett. Elnézve a riválisainkat, nagyszerű időmérőt futottunk. Mind a két pilótánk nagyon jól teljesített, most már csak az a dolgunk, hogy pontokra váltsuk az eredményeinket.”   

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: