DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Jó pénzért minden eladó – a Lotust kivéve

A Lotus F1-es csapatának ügyvezetőjét, Matthew Cartert megkérdezték, hogy valóban felmerült-e az ötlet, hogy ismét Enstone-ban legyen a Renault gyári csapata. Meg is válaszolta...

A Lotus, mely két évtizeden át volt a Renault partnere (először Benetton néven, majd később gyári csapatként), az előző év végén szakított a franciákkal, akik számára több problémát okozott a V8-as szívómotorok hathengeres, hibrid turbókra cserélése, mint bármelyik riválisnak. A Lotus új beszállítója a Mercedes lett, ennek ellenére az elmúlt hetekben-hónapokban, miután felmerült, hogy a Renault ismét gyári csapatot szeretne indítani az F1-ben, a Red Bull és a Toro Rosso mellett a Lotus is szóba került, mint lehetséges „célpont”.

lotus_barce



Az istálló ügyvezetője, Matthew Carter a Daily Telegraphnak nyilatkozva reagált is ezekre a szóbeszédekre: „Tudom, hogy a Renault jelenleg az F1-ben betöltött szerepét értékeli, próbálják eldönteni, hogy csak motorgyártók legyenek, teljesen kiszálljanak a sportágból, vagy keressenek maguknak egy gyári csapatot. De az nem ez lesz, a tulajdonosok egészen határozottan leszögezték, hogy ez a csapat nem eladó!”

Carter ezt részletesebben is kifejtette: „Van egy ismert mondás, mely szerint minden eladó a megfelelő áron, ám a tulajdonosok egyértelműen megmondták, hogy nem akarják a csapatot eladni, nem akarják feladni a többségi tulajdonukat. Hiszünk abban, hogy a Mercedes erőforrásaival megadtuk magunknak az esélyt arra, hogy úgy teljesítsünk, ahogy kell.”

 

A MEEX különleges akciójának köszönhetően most mindössze 8990 forintért látogathat ki a Magyar Nagydíj három napjára mindenki, aki érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik. Az ajánlat részleteiről itt olvashatsz részletesen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: