DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Menedzser: Nem fog visszatérni Kobayashi

Két üléssel kapcsolatban is felmerültek a pletykák, hogy a népszerű japán a közeljövőben visszatérhet az F1-be: menedzsere azonban már ezelőtt tagadta a spekulációt, mielőtt arról a sajtó beszámolt.

Kobayashi tavaly a Caterham pilótájaként versenyzett a rajtrács végén, idén kiszorult a mezőnyből, és a japán Super Formula sorozat mellett kötelezte el magát a Toyotával – ugyanazzal a gyártóval, amellyel korábban a Formula-1-ben is bemutatkozott. A 28 éves versenyzőt azonban már most szóba hozták egy lehetséges visszatéréssel, miután menedzserét, Chikara Funadát Melbourne-ben látták hétvégén.



A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Kobayashi újból egy sereghajtó csapat, a Manor versenyzője lehet: a pénzes támogatókkal nem rendelkező Roberto Merhi ugyanis csak az első pár versenyre érkezett, áprilistól már a World Series by Renault 3.5-ös bajnokságában indul. Ebben az esetben a japán lehetne a csapat végső pilótája – habár Merhi, aki ironikus módon épp Kobayashi Caterham-ülésére pályázott tavaly, tett egy olyan nyilatkozatot, amely szerint végig szeretné teljesíteni az F1-es szezont, párhuzamosan a másik kategóriával.

A másik esély egy jóval versenyképesebb csapatnál nyílhat: a Williamsnél, abban az esetben, ha Valtteri Bottas hátfájdalmai a Maláj Nagydíjra sem szűnnek meg. A csapat kijelentette, nincsen kijelölt tartalékversenyzőjük, tehát külső esélyesek is szóba jöhetnek.

A pletykák tegnap, szerdán erősödtek fel, annak ellenére, hogy Funada már a hétvégén megerősítette a német Speed Weeknek: nem védence miatt járt az Ausztrál Nagydíjon. „Nem dolgozom Kamui visszatérésén” – mondta a menedzser, persze tudjuk, hogy a Formula-1-ben szinte csak a teljesen képtelen feltételezéseket nem szokták tagadni.  

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: