DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

Briatore: Alonso ok nélkül ütközött

Könnyű némi iróniát felfedezni Flavio Briatore nyilatkozatában, akinek egykori versenyzője maga is „ok nélkül” rohant falnak a múltban, az olasz azonban most megpróbált válaszokat találni a rejtélyes esetre.

Briatore továbbra is közeli kapcsolatot ápol Alonsóval, akivel közösen szereztek két világbajnoki címet a Renault-nál. A korábbi csapatfőnök azon kivételezettek közé tartozik, akik láthatták a február 22-i balesetről készült videót.

„Megnéztem a felvételt, amit Bernie Ecclestone küldött nekem, és ezen egyértelműen látszik, hogy a becsapódás ereje nem volt túl nagy. Úgy tűnik, hogy Fernando különösebb ok nélkül ment a falnak” - válogatta meg szavait talán kissé átgondolatlanul Briatore, aki a 2008-as Szingapúri Nagydíjon ütközésre kérte meg ifjabb Nelson Piquet-t, amiből végül hatalmas botrány lett.

„Ez nem egy olyan baleset volt, aminél felkiáltottunk volna, hogy „mamma mia, mekkora ütközés”. Ilyen eseteket gyakran lehet látni. Lehet, hogy az autó becsapódási szöge jött rosszul Fernando számára.”

alonso (2)



Briatore azt a hírt is olvasta, miszerint a spanyolnak erős memóriazavarai voltak az ütközés után, de elmondása szerint ezt alaposan eltúlozták.

„Az emberek sok mindent kitaláltak. Például hogy felébredt és fiatal gokartversenyzőnek képzelte magát. Az El Pais írt erről, és mindenki más átvette a sztorit, mert az már-már vicces volt. Egy periódusban ugyan tényleg volt emlékezetkiesése, de ez csak két-három napig tartott. Ha Fernandónak gondjai lettek volna, az orvosok azonnal felfedezik azokat, hiszen Európa legjobb specialistái órákon át teszteket végeztek el rajta” - mutatott rá.

Hogy az egykori Renault-nál maradjunk, Alonso ottani csapattársa, Jarno Trulli is nyilatkozott az esetről:

„Fogalmam sincs, hogy mi történt - nagyon szeretném tudni, és fontos is lenne ismerni az okokat. Függetlenül attól, hogy vele vagy a technikával adódtak-e gondok, meg kellene fejtenünk, hogy a jövőben elkerülhessük a hasonló helyzeteket. Persze az F1 még mindig az autóversenyzés legbiztonságosabb formája, de ennek ellenére is folyamatosan lehet javulást elérni” - mondta az olasz, aki egykori renault-s kollegájával ellentétben pályán lesz a hétvégén, hiszen a Formula-E versenyén áll rajthoz Miamiban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: