DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Lotusszal csodát tett a Mercedes motorja

A Lotus technikai igazgatója elárulta, hogy a Mercedeshez hasonlóan ők is egyetlen motorral teljesítették a téli tesztszezont. A csapat Malajziára és Kínára is komolyabb fejlesztésekkel készül.

Ugyan ezúttal sem hoztak ki mindent a lehetőségeikből, hiszen a legelső jerezi tesztnapról hiányoztak, és az összes megtett kilométer tekintetében is csak a Force Indiánál és a McLarennél voltak jobbak, de a Lotus számára így is óriási lépést jelent az idei teszteken mutatott teljesítményük a tavaly ilyenkor látott formához képest, amikor a Renault problémás hajtáslánca szinte teljesen ellehetetlenítette számukra a gyakorlást. Ehhez képest a Mercedes egységének behelyezésével mintha kicserélődött volna a csapat.

Lotus (1)



„A hajtáslánc nagyon erős teljesítménnyel bír, remek visszajelzéseket ad és rendkívül megbízható” - méltatta a Brixworth-ben készült termékeket a Lotus technikai részlegét vezető Nick Chester, rámutatva, hogy ők is hasonló hatékonysággal dolgoztak a motorral, mint a gyári csapat. „Mindössze egy egységet használtunk belőle az egész tesztszezon során. A beillesztése is egyszerűbb, ami bizonyos előnyökkel jár számunkra, például a hűtési rendszer kialakításánál.”

„Hatalmas különbséget jelent 2015 az előző évhez képest, hiszen első nekifutásra képesek voltunk több mint 100 kört futni mindenféle probléma nélkül. A hajtáslánc visszajelzései és a maximális ereje nagyon fontosak voltak ehhez, hiszen ezáltal a vezérlőegységeink hangolása is könnyebbé vált. Figyelembe véve, hogy mekkora változásokon estünk át, elégedett vagyok a teszteken mutatott teljesítményünkkel és a problémák alacsony számával.”

A Lotus a tesztek során csak kisebb módosításokat rakott fel az autóra, de Chester elmondása szerint már az első futamokon komolyabb újításokra számíthatunk a csapattól, amely idén jóval előrébb várja magát az összetettben a tavalyi kiábrándító szezon után.

„Néhány apróság úton van Melbourne felé, nagyobb fejlesztésekkel pedig a második és a harmadik versenyhétvégére készülünk” - árulta el a terveket a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: